Gizella Napok Veszprémben
Beküldte szerk -
A XVI. Gizella Napok Művészeti Fesztivált május 11-13. között rendezik meg Veszprémben - mondta a város polgármestere szerdai sajtótájékoztatóján.
A háromnapos gazdag programsorozatot megelőzik úgynevezett bevezető rendezvények - tette hozzá Debreczenyi János. A polgármester elmondta: első királynénk, Bajor (Bambergi) Gizella - államalapító Szent István királyunk felesége - tiszteletére már május 5-én megkezdődnek a programok; a királynék városában megnyitják a Tavaszi Tárlatot. A tárlaton 60 képzőművész mintegy 150 alkotását láthatják majd az érdeklődők.
Május 7-én, Gizella napján nyitják meg a XIII. Csermák Antal Zenei Fesztivált, megrendezik a Rézfúvós Kamaraegyüttesek XII. Regionális Találkozóját és a Gizella-napi szerenádot a veszprémi várban. Ezen a napon avatják fel Szent Imre herceg emléktábláját is (a már korábban felállított szobra mellett). A herceg István és Gizella gyermekeként éppen ezer esztendővel ezelőtt született.
Május 9-én felavatják az országzászló emlékhelyét, ekkor tartják a Veszprém a világháború évtizedében című könyv bemutatóját is, majd a zenei fesztivál gálahangversenyén átadják a Csermák-díjakat. Május 10-én gazdag folklórműsorral megnyitják a Borfalut a várfeljárónál lévő Óváros téren.
Debreczenyi János közlése szerint május 11-én Veszprémben tartják a Nemzetközi Gyermekművészeti Fesztivál megnyitóját, megrendezik a Pannon Családi Társasjáték elnevezésű programot, kihírdetik a Veszprém az én városom című alkotó és szépíró pályázat eredményét, a Múzsák Kertjében zenekarok, énekegyüttesek lépnek fel, este pedig a Veszprém Táncegyüttes ad gálaműsort.
A Gizella Napok Művészeti Fesztivál ünnepélyes megnyitóját május 12-én, szombaton tartják majd a várszínpadon; az ünnepi beszédet Márfi Gyula, veszprémi katolikus érsek tartja - tájékoztatott a város polgármestere.
Megrendezik a IV. Gizella-kupa Táncversenyt, továbbá mazsorettek és lovagok felvonulását is láthatják az érdeklődőt, s lesznek történelmi harci bemutatók is.
A várszínpadon Dicsőség néked királynénk, Gizella címmel rendeznek kulturális műsort, átadják a város kulturális és művészeti életében kiemelkedő szerepet játszó személyiségeknek a Gizella-díjat, a Szent Margit templomban pedig Kodály-hangversenyt rendeznek. A várszínpad esti műsorában Zséda (Zsédenyi Adrienn) lesz a sztárvendég, végül utcabál zárja a nap programját.
Május 13-án, vasárnap egész napos kézműves és népművészeti vásárt tartanak az Óváros téren és a Vár utcában, dokumetum-kiállítást nyitnak meg az 50 éves veszprémi vegyeskarról, a városháza előtti téren folklórműsort ad Veszprém német testvérvárosának, Passaunak a kulturális küldöttsége (Passauban található Gizella királyné sírja), majd szintén a városháza előtt tartják meg a német és a cigány nemzetiségi műsort is. Este a veszprémi Pannon Egyetem aulájában az 50. éves Veszprém Város Vegyeskara ad jubileumi gálakoncertet.
Debreczenyi János polgármester tájékoztatott arról is, hogy a háromnapos programsorozat ideje alatt (május 11-13.) a várban több múzeum és állandó kiállítás is ingyen lesz majd látogatható. (stop.hu)