Születőben a vagyonkezelő
Beküldte szerk -
Lakatos Antal távozik a Veszprém Zrt. igazgatósági elnöki székéből. Úgy fogalmazott, jó vezető a csúcson hagyja abba. Utódjául Kukoda Nándort, igazgatósági tagot kérte fel a polgármester.
Múlt hétfőn két testület is döntött a négy városi cég összevonásával kapcsolatban. Reggel az önkormányzat rendkívüli ülésen módosította néhány hete hozott döntését, és 75 millióra csökkentette az új cég igazgatójának eredetileg 200 millió forintos döntési jogosultságát. Ezt egyetlen tartózkodással fogadták el a képviselők. Az ellenzék szerint az alapszabály módosítása a kollektív döntések szerepét erősíti, ez pedig a működést teszi átláthatóbbá.
A Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt. rendkívüli közgyűlésén elfogadták a befogadó vállalat, valamint a beolvadó Veszpark Kft., Veszprém Piac és Vásárcsarnok Kft. és Veszprém Zrt. vagyonmérleg- és vagyonleltár-tervezetét, az egyesülési szerződést és az új egységes szerkezetű alapszabályt. A június 30-ával összeolvadó cégben 97 százalékot meghaladó tulajdoni részesedéssel rendelkező veszprémi önkormányzat képviseletében Debreczenyi János polgármester tett javaslatot a vezető testületek tagjaira. Ennek megfelelően az igazgatóság elnöke Kukoda Nándor lett, tagok: Bélafi László, Garancsi Mária, Göttlinger László, Ládonyi Ferenc, Peretsényi György, továbbá a kisebbségi tulajdonos Közép-Pannon Regionális Fejlesztési Zrt. igazgatóságának elnöke, Sebestyén Csaba. A felügyelőbizottság elnöke dr. Schindler György, tagok: dr. Bense László Erik, Jákli Tibor, Sándor György, Németh Károly, dr. Polinszky András, Szendi Krisztina, Vargáné Schmidt Krisztina.
Debreczenyi János elmondta, a korábban a Veszprém Zrt.-ben kisebbségi tulajdonnal szereplő fehérvári részvénytársaság továbbra is tulajdonostárs marad. Ezt a két város közötti stratégiai partnerség indokolja.
Lakatos Antal a Napló érdeklődésére elmondta, az összevonás során jelentős elbocsátásokat nem terveznek, igyekeztek minden aktív korú munkatársnak állást ajánlani. Többen azonban a nyugdíjaztatást választották, így az egyik beolvadó cég vezetője is. Egy másik kft. első emberéről pedig még nincs döntés. A két cég információnk szerint a Veszpark, illetve a vásárcsarnokot üzemeltető kft. Lakatos Antal hangsúlyozta, lesznek vállalati egységek, melyek szerepe és így létszáma is nő majd, ilyen a kontrolling és a belső ellenőrzés.
Háttérbe vonulásával kapcsolatban kifejtette, nagy szakmai kihívásnak tekintette az átalakítás levezénylését, és úgy vélekedett, gazdaságilag megalapozott döntéseket hoztak. A jövőben azonban nem tud vállalni még kisebb feladatot sem, és azt is hozzátette, jó vezető a csúcson száll ki. Ezzel kapcsolatban csak annyit mondott, az új igazgatóság személyi összetétele alkalmas a sikeres működésre, amennyiben továbbra is racionálisan dolgoznak. (napló)