Jogosítvány, műszaki nélkül, ittasan
Beküldte szerk -
Ittasan vezetett az a férfi, aki csütörtökön kora hajnalban ki akart bújni a rendőri ellenőrzés alól Ajkán.
A 27 éves fiatalembert előbb a Fő utcában akarták igazoltatni az egyenruhások, ám megállás helyett tovább hajtott, majd befordult egy közeli élelmiszer-áruház parkolójába. A rendőrök a parkoló bejáratánál keresztbe fordultak a szolgálati autóval, de a menekülni kísérlő sofőrt ez nem térítette jobb belátásra: kis híján elsodorta a járőr autóból kiszálló, karjelzéssel őt megállítani akaró egyenruhást is. A parkolóból kihajtva megrongálta az ott elhelyezett biciklitárolót, majd nagy sebességgel Ajkarendek felé folytatta útját. A rendőrök nagyobb távolságot hagyva követték a menekülő Tipo-t, amely a közeli Rendekre beérve a száznegyven kilométeres sebességről százra lassított le, ám ez nem volt elég ahhoz, hogy kikerülje a buszmegállót jelző táblát. A táblát kidöntő Fiat a következő pillanatban egy, az út jobb szélén álló Seatnak, majd egy Opelnek is nekiütközött. A sofőr csak ezek után állt meg, akit látható ittassága miatt vérvételre is elő állítottak.
Az igazoltatás során kiderült, hogy a kocsinak lejárt a műszaki érvényessége és a zöldkártyája, és az is, hogy a sofőr még nem szerzett jogosítványt. Az illető nemcsak az őt megállító rendőr testi épségét, de a kocsijában ülő két utasa életét is veszélyeztette. A hárskúti személy arra számíthat, hogy jogsértései sorozatának minden egyes eleméért felelnie kell tájékoztatott a rendőrség.