Már a külső kifutóba is kimehetnek a sivatagi rókák
Beküldte szerk -
A nemrégiben érkezett sivatagi rókák egyre bátrabban viselkednek, egy hete a látogatók által is belátható szobájukban tartózkodnak és élvezik a nyári meleget, immár a külső kifutó is megnyílt előttük.
Bár még nagyon óvatosan tekingetnek ki az ajtón, a vakmerőbb kettejük közül már megtette az első lépéseket. Igaz, amint feltűnik valaki, egyből sprintel vissza a már jól ismert szobájába.
A rókákra oly jellemző kíváncsiság azonban minden bizonnyal hamarosan győzni fog, és a látogatóink rövidesen itt is láthatják majd a kis ragadozókat.
A külső kifutó a rókák eredeti élőhelyét, az észak-afrikai sivatagokat idézi. Érdekes, hogy ezt a fajt kevés helyen tartják külső kifutóban, annak ellenére, hogy jól érzik magukat a szabad levegőn. Természetesen hideg időben nem fogják használni, hiszen mégiscsak igazi sivatagi állatról van szó
(Endrédi Lajos, Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark)