Hiszik vagy sem, én az esélyegyenlőség és a szociális problémák megoldásának híve vagyok, sőt ha úgy tetszik, e tekintetben autentikus baloldali filozófiával rendelkezem és együttérzőn szemlélem hajléktalan embertársaimat. Persze a totálisan beszeszelt, agresszív és ordítóan undorító példányok kivételével, akik szemétóceánt hagynak maguk után, s hányadékban, vizeletben fetrengve kötekednek a békés járókelővel.

Egy ideje nap mint nap arra ébredek az Egyetem utcán, hogy elszaporodtak környékünkön a veszélyes hajléktalanok. A kisboltok portáljában, a buszmegállók padozatán, a cserjésben és a betonos virágágyásokban messziről bűzlő emberi tetemek fekszenek. Körülöttük üres szeszes üvegek, mocskos rongycsomók, szétcincált, rothadó ételdarabok, nejlonzacskók és műanyag palackok, tarka okádékhalmok és sötétsárga pisapocsolyák. Aztán néha az egyik élettelennek tűnő test felemelkedik, krákogni kezd és jó adag turhát pök a kövezetre, üvölt egy bődületeset, majd nekiáll szónokolni vélt közönségének. Beszól a buszsofőrnek, megfenyegeti az autókat, s ha éppen arra jár egy anyuka kislányával, olyan durván förmed rájuk, hogy bizony rémülten elinalnak.

Az itt a büdös nagy kérdés, meddig tűri ezt az utcanép. Legtöbbször Guszti bácsi sem különb, noha sok veszprémi polgártársunk számára már-már valami kult-lázadó pali benyomását kelti, aki ordenárén ordítva dacol a képmutató társadalommal. Nekem rossz tapasztalataim vannak róla: egyszer hajnalban dolgoztam az Óváros téren és kéretlenül odacsapódott mellém, hiába hárítottam el okvetetlenkedő segíteni akarását, szinte beleháborodott az elutasításba és végiglapogatott mocskos kezével, kiabált velem, majomtáncot járt körülöttem, majd pedig kétszáz forint átadására szólított fel. Majdnem egy órámba került, mire lekoptattam.

Nem tudom, ki táplálja azt a romantikus tévképzetet, hogy az üvöltöző, alkoholista hajléktalanok tulajdonképpen viccesek. Amikor rémült arcú kislányokat látok, amint nem mernek a buszmegállóban várakozni, mert a kidülledt szemű, bűzlő és szőrös bácsi veszettül ágál és grimaszol, nem tudok nevetni, sőt kedvem volna dutyiba dugni az efféle alakokat. Ők már nem elvált, otthonukból kipenderített, nincstelen, éhes és szerencsétlen férfiak, akik megpróbálnak visszakapaszkodni az életbe, s koldulással meg kukázással a napi betevőre lelni kíméletlen világunkban, hanem köztörvényes bűnözők, akik járókelőket riogatnak, s nyilván nem vetik meg az apróbb bűncselekményeket sem. A hajléktalanszállókat elkerülik, mert képtelenek a legminimálisabb együttműködésre és kommunikációra, holtrészegen, bömbölve dulakodnak egyívású cimboráikkal, eltorlaszolják a boltok bejáratát, inzultálják a vásárlókat, gyalogosokat. Nem beszélve, hogy olyan mocskot almolnak maguk alá a közterületeken, amitől minden Veszprémbe látogató turistának felborulhat a gyomra.

Állítólag a beszívott hajléktalanok ellen született nemrégiben ama idióta rendelet, miszerint nem fogyaszthatunk alkoholt nyílt utcán, közterületeken. S hogy e rendeletre hivatkozva majd fogdába lehet dugni a nyugalmunkat háborgató koldusokat. Úgy tűnik, ez ügyben még nem történt semmi sem, mi több, az Egyetemvárosban eme félelmes elemek mind többet és többet engednek meg maguknak, míg nekem attól kell tartanom, hogy munkám végeztével hideg sörrel hazafelé gyalogolva majd lefülel egy járőrautó. Bezzeg, ha én szarnék a Városháza elé, azonnal sziréna zúgna füleimbe. Vagy oldjam meg magam?