Korszerűsítik a fűtést
Beküldte szerk -
Jelentős, éves szinten körül- belül 43 millió forintos megtakarítást ér el a város tíz oktatási intézmény fűtésrendszerének korszerűsítésével.
Czaun János alpolgármester a Dózsa György Általános Iskolában tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy az intézményekben összességében bruttó 320 millió forint értékű munkálatokat végeznek el. A teljes összegből a legnagyobb részt a Csermák Antal Zeneiskolában, illetve az ünnepélyes aláírás helyszínéül szolgáló Dózsa iskolában végzik el. Az alpolgármester megjegyezte, hogy a Szemünk fénye program keretében korábban végrehajtott világításkorszerűsítési programmal évente 11 millió forintot takarít meg a város, míg a fűtéskorszerűsítés negyven százalékkal csökkenti a gázfogyasztást tíz oktatási intézményben.
Czaun János azon véleményének adott hangot, hogy a korszerűsítéssel mindenki jól jár, hiszen a megtakarítás miatt kisebb lesz a energiaszámla, a diákok komfortérzete növekszik, a felújításban pedig veszprémi alvállalkozókkal is dolgoznak.
Lengyel Zoltán, a Caminus Zrt. illetékese arról tájékoztatott, hogy kivitelezési munkák ezen a héten megkezdődtek. Hozzátette, hogy a diákok által használt területeket érintő munkálatokat a tanítás megkezdése előtt szeretnék befejezni, az átadás dátuma pedig a fűtési szezon kezdete. (napló)