Lovasi napok, végvári viadalok
Beküldte szerk -
A Balaton-felvidék egyik legszebb településén, Lovas községben érdekes programokat kínálnak a hét végén a vendégeknek.
Szombaton és vasárnap felelevenítik az egykori végvári életet, a magyar-török viadalokat, de gazdag lesz a gasztronómiai kínálat is.
A Lovasi Napok programsorozata már péntek délután megkezdődik a falu népének díszes, jelmezes felvonulásával a Millenniumi Parkban, ahol néptáncműsor lesz, majd bemutatkozik (szkíta viseletben és dobokkal) a Fehér Táltos Hagyományőrző Egyesület - tájékoztatta Kemenes Dénes, Lovas polgármestere csütörtökön az MTI-t. Megnyitják Somogyi Győző festőművész kiállítását is - a képek a 16. századi végvári életet, a korabeli katonai fegyverzetet és viseletet ábrázolják -, s kamarakiállítása lesz a faluban Zongor Gábor festőművésznek is.
A szombati nap pörköltfőző versennyel indul, majd történelmi jelmezes felvonulást tartanak a főutcán, 11 órakor pedig megkezdődik a lovasi csata; magyar-török korhű öltözetben csapnak össze a végvári vitézek és a turbános törökök, ezután pedig a Salföldi Kopjások mutatnak be jeleneteket a végvári életből - mondta a polgármester. Közlése szerint délután a végvári időkben élt deákok és prédikátorok dalaiból ad műsort Dinnyés József, de az érdeklődők megtekinthetik a lovastalálkozót és a lószépségversenyt is.
Délután ismét lesz végvári harcászat, illetve a 16. és 17. századi katonák sorsát, életét mutatják be a Millenniumi Parkban a Bethlen Gábor Hagyományőrző Egyesület tagjai. Ugyanitt korabeli hangszeres muzsika szól majd és katonai menetdobos előadás is lesz - hangsúlyozta a polgármester. Hozzátette: szombaton estefelé rendezik meg a "veszprémi csatát", a 16. század végi magyar-török végvári ütközetet.
Vasárnap a gasztronómiai versenyek dominálnak: lesz halászlé-főző verseny, sütemények, torták bírálata és megtartják a borkorcsolyák és borok versenyét, valamint a borfelismerő vetélkedőt is.
Megrendezik a bordalokat éneklők versenyét, lesz néptáncműsor és harcművészeti bemutató is. Kemenes Dénes elmondta: szombaton és vasárnap ismerkedhetnek az érdeklődők a török gasztronómia különlegességeivel és a török édességekkel is, a borkedvelőket pedig lovasfogatokkal szállítják a pincékhez, présházakhoz. (uno.hu)