Rekorder Gyulafirátótról!

A Pöttyös Gyereknap Programot idén második alkalommal szervezték meg az egyik legkedveltebb hungaricumot gyártó vállalat munkatársai: a fogyasztók jóvoltából országszerte ajándék Pöttyös Túró Rudikhoz jutottak a kórházak gyermekosztályain fekvő gyerekek. A lelkesedés minden előzetes várakozást felülmúlt, az akció sikeréhez hozzájárulók közül az egyik legnagyobb adakozókedvet egy Gyulafirátóti gimnazista tanúsította.

2007-ben ismét rengeteg ember fogott össze azért, hogy a Pöttyös felhívás nyomán minél több ajándék juthasson el a kórházakba a Gyermeknapon. A program még a tavalyit is felülmúló sikert aratott: a lelkes résztvevők nemcsak terméket vásároltak, csomagolópapírt gyűjtöttek és borítékoltak, de sokan a világhálón keresztül is regisztráltak hogy segíthessenek. Így tett Balczár Eszter is Gyulafirátótról, aki mikor a csomagolópapírokat elpostázta, még nem sejtette, hogy az egyike lesz azoknak, akik egyénileg a legtöbbet teszik hozzá az akció sikeréhez.

A szervezők célja az volt, hogy közös összefogással idén is örömteli perceket szerezzenek a kis betegeknek. Az akcióba bárki bekapcsolódhatott, akár úgy is, hogy még csak terméket sem kellett vásárolni, elegendő volt csupán felfújni egy virtuális lufit. Emellett természetesen a már jól bevált módon, csomagolás beküldésével is lehetett növelni az ajándékok számát - és ahogy az eredmények mutatják - tették is rengetegen. Idén több mint 40.000 darab ajándék Rudi jutott el 5 fővárosi és 19 vidéki kórházba, ami épp a duplája a 2006-os mennyiségnek.

Balczár Eszter 15 éves gimnazista az akció egyik rekordere. Nyáron, a Sziget fesztiválon ajándékra váltható, hosszú ideje gyűjtögetett csomagolásait ajánlotta fel, csakhogy megörvendeztethesse a kórházban fekvő gyerekeket. „Szeretem a Pöttyös Rudit, az íze mellett leginkább a jó honlap és az érdekes akciók miatt.” – mondja Eszter. „A gyermeknapi akcióról is a netről szereztem tudomást, s az osztálytársaim is beszálltak a gyűjtésbe. Mindannyian úgy gondoltuk, a beteg gyermekek sokkal jobban örülnek majd az ajándéknak, mint mi a beváltható ajándékoknak.” – mondja.

A küldeményekkel az ország minden részéről érkező hasonló szeretet-megnyilvánulások igazán megmelengették a szervezők szívét. A rekord mennyiségű rudihoz Eszter mellett a legtöbbel a Genpact Hungary Kft. kollektívája, a budapesti Stromfeld Aurél Általános Iskola tanulói, valamint a „Pöttyös Fans” csapat tagjai járult hozzá.

„Az akcióval sikerült felhívni a figyelmet arra, hogy nem csak Magyarország egyik kedvenc márkája számára fontos érték a másokkal való törődés és az egymásra figyelés, de velünk együtt nagyon sokan éreznek ugyanígy. Köszönjük minden résztvevőnek, hogy hozzájárult az akció sikeréhez, és hozzánk hasonlóan fontosnak érezte tettekkel is bizonyítani, hogy lehet még az eddigieknél is több örömet szerezni másoknak” – mondta Sipos Judit, Pöttyös üzletág igazgató.

A szervezők az idei tapasztalatokon felbuzdulva máris nekiláttak a jövő évi akció tervezésének, mert mint mondják sok a lelkes, segítőkész ember, és nagyszerű érzés látni, hogy az emberekben nem csak bujkál, de erősen munkál is a szeretet.

Rovat: