Örökségtúra Veszprémben

Veszprémben, az érsekség közelmúltban visszakapott Madaras-házában alakítják ki Örökségtúra útvonalnak kiindulópontját. Erre tíz Veszprém megyei település közös pályázaton mintegy 126 millió forint uniós támogatást nyert.

A pénzből turizmusfejlesztéssel kapcsolatos tervek, megvalósíthatósági tanulmányok, marketingtervek és kiadványok készülnek majd – mondta el Somogyi Anna, az egyik résztvevő település, Kislőd polgármestere.

A támogatásból elkészülnek a Veszprémből Ajkáig vezető kerékpárút tervei is, a településeken pedig információs táblákkal, padokkal turisztikai fogadótereket alakítanak ki. A kislődi önkormányzat a helyi plébánia bővítését és az ott található múzeum fejlesztését tervezi. Szinte minden faluban van kálvária, ezek felújítása is benne van a programban. Halimbán az üveggyártás teljes gyártási folyamatát szeretnék megismertetni a látogatókkal, és készül egy olyan bemutatóhely is, amely a 100 éves múltra visszatekintő bauxitbányászat történetét mutatja majd be.

Tóbel János polgármester elmondta: szeretnék méltó módon őrizni Szalai Miklós esperes emlékét, nevéhez fűződnek a híres halimbai gyógyteák. A faluban a jelenlegi emlékház és a hozzá kapcsolódó gyógynövényes kert továbbfejlesztésével bemutató és oktató központot alakítanak ki, de tervezik gyógynövény szárító és feldolgozó létrehozását is. (MR)

Rovat: