A világ legjobb billentyűse lép fel
Beküldte szerk -
Joe Zawinul a klasszikus zenei alapokkal még szülővárosában, Bécsben ismerkedett meg, 1932-ben Josef Erich néven anyakönyvezett legendás billentyűs 27 éves korában települt át Amerikába. A The Zawinul Syndicate augusztus 1-jén, szerdán este kilenc órától hallható a Veszprémi Ünnepi Játékok nagyszínpadán.
Joe Zawinul kezdetben Maynard Ferguson és Dinah Washington oldalán játszott, majd kilenc éven át kísérte a nagyszerű szaxofonművészt, Cannonball Adderlyt. Erre az időre tehető zeneszerzői karrierjének kibontakozása is, mely során első ízben 1967-ben a Mercy, Mercy, Mercy című alkotásával érte el a Billboard slágerlista élét és megszerezte első Grammy díját.
Ezt követően az akkor éppen az elektronikus hangzás felé tendáló Miles Davis mellett tűnt fel a szintetizátort a dzsessz műfajában elsőként meghonosító Zawinul. Zenészként és szerzőként is elévülhetetlen érdemeket szerzett az ekkor kialakuló új műfaj, a dzsesszt és a rockot ötvöző jazz fusion kialakulásában és elterjedésében.
Az 1970-ben debütáló első szólóalbuma után az Ünnepi Játékok programjában szintén fellépő Wayne Shorter társaságában alapította meg az elkövetkező évtizedek legmeghatározóbb dzsessz együttesét, a Weather Reportot. Zenekarukhoz olyan nagyságokat nyertek meg együttműködésre, mint Victor Bailey, Miroslav Vitous vagy Jaco Pastorius, és összesen 17 albumot hoztak össze, köztük a Grammy díjas 8:30 címűt.
Ekkorra datálható Zawinul egyik legismertebb és legnagyobb hatású szerzeménye, a Birdland, melynek Grammy díjas feldolgozását a tavalyi Veszprémi Játékokon a The Manhattan Transfer előadásában is megcsodálhattuk, s mellyel nem mellékesen Quincy Jones is besöpörte a Grammyt.
1985-ben különváltak útjaik Shorterrel, ekkor alapította meg a Weather Update, majd pedig a Zawinul Syndicate nevű formációkat. Ez utóbbi, máig is aktív "szindikátus" lesz a veszprémi fesztivál vendége is, mely együttesnek külön érdekessége, hogy a felállása koncertről koncertre állandóan változik. Gyakran szerepelnek benne korábbi zenésztársai a Weather Reportból, de legalább ilyen aktív a csapat új tehetségek felvonultatásában. Ékes példája ennek Richard Bona, a 2005 évi Ünnepi Játékok sztárja, aki szintén Zawinullal kezdte világzenei karrierjét.
A Syndicate talán legjellemzőbb ismérve a végletesen különböző zenei kultúrákból mostanában leginkább Afrikából és Dél-Amerikából- jövő muzsikusok improvizatív, világzenei hangzása, melynek középpontjában mindig az osztrák mester áll, aki, miközben billentyűkön játszik és vokálozik is, szemével és gesztusaival folyamatosan vezényli a bandát.
Zawinul számos szakmai elismerést szerzett, a Down Beat 28 alkalommal választotta a legjobb billentyűsnek. A Berklee School of Music díszdoktora, 2002-ben az International Jazz Award nyertese valamint Ausztria jószolgálati nagykövete 17 afrikai országban.
A veszprémi közönség világszenzációnak számító különlegességgel találkozhat, hiszen egymást követő két napon lesz lehetősége megcsodálni a 60-as évektől napjainkig tartó időszak kétségtelenül legnagyobb hatású dzsessz együttesének, a Weather Reportnak két alapítóját, Joe Zawinult és Wayne Shortert.