Közönségdíjas a Rubber Puppet

Az internetes és a helyszíni szavazatok alapján közönségdíjas lett a veszprémi Rubber Puppet zenekar az első alkalommal megrendezett Itthoni Dal Fesztiválon.

Minden országnak van himnusza, a futballcsapatoknak indulója, miért ne lehetne hát a településeknek saját dala? - tette fel a (jogos) kérdést az ötletgazda zalaegerszegi zenekar az erre a célra létrehozott itthonidal.hu internetes honlapon. A nyár elején indult kezdeményezéshez összesen 31 banda csatlakozott, érdekesség, hogy a házigazda Zalaegerszeg mellett Budapest és Miskolc szépségeiről is két-két dalban énekelnek a lokálpatróta "trubadúrok". A közel két hónapig tartó internetes szavazási időszak után - amelyet a voksok alapján magasan nyert a "Kossuth utcán" című dallal versenyző veszprémi Rubber Puppet zenekar - 20 bandát választott ki a szakmai zsűri, így ők élőben is bemutatkozhattak augusztus 24-én és 25-én Zalaegerszegen, a Gönczi ÁMK színpadán. A jó hangulatú, kétnapos dzsemborin, ahol a versenyprogram prezentálása mellett egy kisebb koncertet is adott pénteken a Rubber Puppet, végül a Studimax együttes "Szombathelyi dalát" találták a legjobbnak az ítészek, míg a fesztivál közönségdíjasa - az internetes és a helyszínen leadott szavazatok alapján - a magát csak hobbizenekarnak tituláló veszprémi csapat lett. (napló)

Rovat: