Hamarosan kezdődik az őszi érettségi időszak
Beküldte szerk -
Az október-novemberi érettségi vizsgákra szeptember 5-ig lehet jelentkezni a kijelölt középiskolákban, illetve az Oktatási Hivatal (OK) regionális igazgatóságain. Az őszi érettségin az összes vizsgafajtára lehet jelentkezni.
Az írásbeli vizsgák október 19-én kezdődnek és november 7-én fejeződnek be. Az emelt szintű szóbeli vizsgák november 15. és 19. között, a középszintű szóbeli vizsgák november 22. és 30. között lesznek - tájékoztat az Oktatási és Kulturális Minisztérium. A kijelölt középiskolák listája és az OH regionális igazgatóságainak elérhetőségei megtalálhatók a www.okev.hu honlapon.
Érettségi vizsga a tanulói jogviszony fennállása alatt, az érettségi bizonyítvány megszerzése előtt abból a tárgyból tehető, amelynek a helyi tantervben meghatározott követelményeit a jelentkező teljesítette, a tudását osztályzattal értékelték, és ezt bizonyítvánnyal igazolni tudja. Az érettségi bizonyítvány megszerzését illetve a tanulói jogviszony megszűnését követően bármely vizsgatárgyból tehető érettségi vizsga. A kijelölt középiskolákba a jelentkezést személyesen, vagy meghatalmazott útján lehet benyújtani. Azok, akik a hivatalhoz jelentkeznek vizsgára, jelentkezésüket a www.oktatasihivatal.gov.hu internetes oldalon megtalálható jelentkezési lap felhasználásával, postán is benyújthatják.
A nappali munkarend szerint tanuló diákok számára az érettségi vizsga összes fajtája első alkalommal ingyenes. A tanulói jogviszony megszűnését követően letett érettségi vizsga díjköteles. Ez esetben a vizsgadíj befizetése történhet az Oktatási Hivatal regionális igazgatóságain beszerezhető utalványon vagy banki átutalással. A vizsgadíjak mértéke az Oktatási Hivatal által szervezett vizsgák esetén nyolcezer forinttól húszezer forintog terjed. (edupress)