Lassult a gazdasági növekedés

2007 első félévében lassult a gazdasági növekedés, a bruttó hazai termék (GDP) 2,0%-kal haladta meg az egy évvel korábbit.

Az ipari termelés az első félévben 8,3%-kal bővült az előző év azonos időszakához képest. Az építőipari termelés 4,0%-kal csökkent, a mezőgazdasági felvásárlás 12%-kal nőtt. A külkereskedelmi ter-mékforgalom továbbra is gyors ütemben bővül, az export dinamikája meghaladja az importét. A foglalkoz-tatottság lényegében nem változott, a munkanélküliség kismértékben – 7,0%-ra – csökkent. A keresetek reálértéke 6,4%-kal alacsonyabb, mint 2006 első félévében volt, a kiskereskedelmi forgalom 1,6%-kal csök-kent. A fogyasztói árak az első hét hónap átlagában 8,5%-kal emelkedtek. Az államháztartás pénzforgalmi szemléletű, konszolidált hiánya (helyi önkormányzatok nélkül) – a Pénzügyminisztérium előzetes adatai alapján – a január–júliusi időszakban 913 milliárd forint volt, 339 milliárd forinttal kevesebb, mint a meg-előző év azonos időszakában – olvasható a Központi Statisztikai Hivatal gyorsjelentésében.

A fogyasztói árak emelkedése a 2007. márciusban elért 9,0%-os csúcspont után az azt követő hónapokban kissé mérséklődött, júliusban a pénzromlás üteme 8,4% volt. Az év első hét hónapjában átlagosan 8,5%-kal emelkedtek az árak az egy évvel korábbihoz képest. Továbbra is a háztartási energia árai nőttek legnagyobb mértékben.

Rovat: