Sztrájkol a kórház
Beküldte szerk -
A Liga Szakszervezetek felhívásához csatlakozva szolidaritási sztrájkot tartanak a helyi szervezetek november 21-én, szerdán, reggel 8-10 óra között a megyei kórházban. Ez idő alatt az ügyeleti rend szerint történik a betegellátás.
A munkabeszüntetéshez csatlakozók a parlament előtt lévő egészségbiztosítási reformtervezet ellen tiltakoznak, hiányolva a széles körű társadalmi, szakmai és politikai egyeztetést. A tervezet szerint több pénzért kevesebb ellátást kapnának a betegek.
Ezért a törvényjavaslat visszavonását szorgalmazzák, ugyanakkor mindent elkövetnek azért, hogy a kórházban a betegellátás stabil maradjon - jelentette ki Szántó Tamás, a helyi sztrájkbizottság tagja a tegnapi sajtótájékoztatón. Egyelőre nem tudják pontosan, hány dolgozó vesz részt a sztrájkban, úgy tűnik, az intézmény háromnegyede csatlakozik az országos kezdeményezéshez. Szántó hangsúlyozta, a sztrájk nem a kórház vezetése ellen szól.
A sztrájk ideje alatt a sürgősségi ellátás, illetve az intenzív osztályok változatlan munkarendben dolgoznak, szükség esetén minden beteg megkapja az ellátását. Az előjegyzett betegek még szerdán részt vehetnek a vizsgálatokon, az orvosok vállalták, ha kell, túlórában biztosítják a sztrájk miatt elmaradt vizsgálatokat.
A sztrájkhoz csatlakoztak a dobai és sümegi intézményben működő szakszervezetek is, ők azonban a speciális ellátásra való tekintettel nem szüntetik be a munkát, csak jelképesen vállalnak szolidaritást.
Megyénk Volán-társaságainál nincs egyöntetű támogatás a Liga Szakszervezetek által meghirdetett országos sztrájkkal kapcsolatban. A Somló Volánnál nem várható sztrájkoló, a Balaton Volánnál sem lesz járatkimaradás. A Bakony Volánnál az érdekképviseletek ma közlik, támogatják-e a demonstrációt.
A szerdai szolidaritási napra tervezett sztrájkmegmozduláshoz a Pedagógusok Szakszervezte (PSZ) nem csatlakozik szervezetileg, tájékoztatta lapunkat Perlaki Mária, a megyei szervezet elnöke. Helyben, intézményenként azonban a szolidaritás kifejezésére buzdítja a dolgozókat, a szülői közösségeket. Biztosan sztrájkolnak Pápán a Petőfi gimnázium és szakközépiskolában, mint azt megerősítette Huszár Endre igazgató. Reggel 8 órától 9 óra 30 percig a sztrájkoló pedagógusok diákjai számára felügyeletet szerveznek. A sztrájkban a tantestület közel 50 százaléka részt vesz. (napló)