Április elsejével lemondott a Kabóca Bábszínház igazgatója. Kovács Gábor három évig vezette az intézményt, miután a korábbi vezetés szintén idő előtt távozott, megalapítva Pápán a Pegazus Színházat. 2008. január elsejétől más drasztikus változás is történt a bábszínházban, a megyei önkormányzat nem kívánja tovább finanszírozni a színház működését, így az közös fenntartásúból városi fenntartásúvá válik. A történtek magyarázatairól, lemondásának indokairól és az őt ért vádakról Kovács Gábor beszél.

Index: – Hogyan egyeztetett a megyei önkormányzat a bábszínházzal, mielőtt úgy döntött, hogy kilép a tárulási tanácsból? Hogyan jutottak el eddig a pontig?

Kovács Gábor: – Ilyen egyeztetésre nem hívták meg a bábszínház képviselőit. A város és a megye nélkülünk döntött. Nem kérdeztek meg azokról a kérdésekről, amelyeket mi ismerünk a legjobban, mert mi tudjuk, mik állnak a jó eredmények hátterében, és hogy ezek megtartásához mire lenne szükségünk.

Index: – A megyei önkormányzat indokairól mi a véleménye? Valóban csökkent a nézőszám?

KG: – Nem csökkent, sőt növekedett. Már egy tavalyi közgyűlésen is ért minket az a vád, hogy kevesebb bérletesünk van, mint a Pegazus Színháznak. Arra viszont nem figyeltek, hogy jóval több tájelőadásunk van mind a megyében, mind a városban. Általában 2 és 4 ezer között van a bérletesek száma a magyarországi bábszínházakban, s a többi néző a tájelőadások közönsége. Ez a rendszer sokkal biztosabb bevételt biztosít, mert az előadást fix árért adjuk el, és a helyi szervező döntheti el, hogy hogyan és mit akar látni. Ezen felül be tudtunk vállalni olyan szerepléseket, amiket más nem, mert másnak nem éri meg. Egy profitorientált bábszínház soha nem vállalná el, hogy 20 gyerekért elutaztasson egy előadást, mondjuk Halimbára. Mi ezt megtesszük és az MKI-val közösen nyertünk pénzt arra is, hogy a megye hátrányos helyzetű településeire is utaztassuk az előadásokat, néha olyan helyekre, ahol korábban sosem járt bábszínház.

Index: – Másik nyomós érvként arra hivatkoznak, hogy a pedagógusoknak nem tetszenek az előadások.

KG: – Mikor a fenntartók ezt a szemünkre vetették, nekünk már a kezünkben volt egy felmérés arról, hogy mi a véleménye rólunk a pedagógusoknak, így erre kezdettől fogva volt kész és megalapozott válaszom volt, amit soha senki nem vett figyelembe. A kérdőívek egy részén az szerepelt, hogy az illető nem szereti az előadásainkat, valaki pedig azt írta, hogy végre lehet ilyet is látni Veszprémben. 60–70 %-ban pozitív volt az előadásaink megítélése. Ha elpártolt tőlünk bizonyos számú bérletes, akkor jött helyettük más. Szerencsés dolognak tartom, hogy végre nem csak azt lehet hallani a Kabócáról, hogy minden nagyon szép és jó. Ez sokkal reálisabb.

Index: – Milyen anyagi helyzetben volt a bábszínház az Ön működése alatt?

KG: – Az érkezésemet megelőző években a bábszínháznak mindig pótelőirányzatot kellett kérni, mert év vége előtt elfogytak a felhasználható összegek. Mióta én vagyok az igazgató, minden évet úgy zárunk, hogy maradványunk van a kasszában. Mindez annak ellenére van így, hogy közben beruházásaink is voltak. Rendezvénysátort, dobogókat vettünk, fejlesztettük a hangosítást, világítást és gépekkel a műhelyünket, valamint a dolgozóknak minden évben tudtunk év végén plusz juttatást adni. Mi sem kaptunk több támogatást, mint az előző vezetés, sőt a minisztériumi támogatásunk az infláció mértékével sem növekedett, de jól tudtunk gazdálkodni. Ebben nagy szerepe volt két gazdasági vezetőnk precíz munkájának. Idén 3 és fél millió forintot kaptunk országos pályázatokon, ami bábszínházi viszonyban nagy összeg, és jelzi törekvéseink országos szakmai megbecsülését. Külföldi turnékra, előadások készítésére, matiné-szervezésre költhettük ezt az összeget. Ez azt jelenti, hogy beindult a bábszínház. Akkor mi a probléma?

Index: – Olyan érv is elhangzott, hogy igazgatóként nem tudott a munkatársakkal együttdolgozni.

KG: – Ez az eredményeinken nem látszott meg, ezen kívül nem értem, miért indokolnák a belső konfliktusok azt, hogy a megye kiveszi a pénzét egyik intézményéből. Nem értem, hogyan függ össze az igazgató személye és a finanszírozás?

Index: – Ha ezek az érvek nem állják meg a helyüket, mi lehet a megyei önkormányzat valós indoka erre a lépésre?

KG: – Nyilvános magyarázatot erre, azt hiszem, soha nem fogunk kapni. Érdemes lenne megkérdezni olyan személyeket, akik beleláttak a bábszínház működésébe korábban is és most is, mert benne voltak a Bábszínház Fenntartó Társulási Tanácsban. Például Péterné Rózsa Máriát vagy Németh Mártát. Talán máshogy látják a Kabóca jelenlegi helyzetét.

Index: – Megszűnhet-e a bábszínház?

KG: – Remélem, nem. Bízom benne, hogy ez presztízskérdés a városnak

Index: – Talabér Márta az Ön szakmai sikertelenségről beszél. Erről mi a véleménye?

KG: – Szakmailag sikeresek vagyunk. Mind a nézőszámaink, mind a gazdasági adataink, mind törekvéseink országos és sok esetben helyi visszhangja is ezt mutatja. A valós statisztikai adatainkat Talabér Márta is látta. Az előadásaink közül viszont egyetlen egyet sem nézett meg. Velük kapcsolatban csak hallomásokra alapozhatja a véleményét. Érthetetlen, amit mond. Az adatokon túl érdemes lenne arra is felfigyelnie, hogy a korábbiaknál sokkal több rangos vendégelőadás szerepelt itt, több neves vendégrendező és tervező dolgozott a Kabóca színészeivel. Jó visszhangokkal jártunk Erdélyben és a Felvidéken, van két olyan rendezvényünk, ami egyedülálló az országban, a Mesefesztivál és a Bábdramaturgiai konferencia, a tavalyi Kabóciádé szakmai sikere pedig azt mutatta, hogy jó úton haladunk – hogy ez a fesztivál nem csak provinciális magunk mutogatása legyen, hanem a szakma is felfigyelhet Veszprémre.

Index: – Miért döntött úgy, hogy lemond?

KG: – A megye érvelés nélküli kilépése, és az akörül történtek csak egy része az indokaimnak. A másik baj az, hogy a törvényi keretek miatt nincs lehetőségem szakmai alapokon dönteni szakmai kérdésekben. Egyrészt közalkalmazotti státuszban, közalkalmazotti fizetésért nehéz megszállottan jó bábszínházat csinálni. Másrészt, ha ide szeretnék hívni egy jó bábszínészt, hogy emelje a társulat fényét, ahogyan az a színházakban szokás, nem tudok neki közalkalmazotti fizetésnél többet adni, és nincs hol laknia sem, mivel nem megoldott a színészeink lakhatása. (Amúgy erre is volt javaslatunk, mivel utánajártunk, hogy vannak a városban kihasználatlan pedagógusszállások, mégsem történt semmi.) Ez így nem perspektíva egy jó bábszínésznek.

Index: – Ezek olyan problémák, amelyek a többi állami finanszírozású bábszínházat, sőt a színházakat is jellemzik. A többi bábszínház-igazgató hogyan boldogul így?

KG: – A magyar bábszakma sem áll olyan szinten, hogy kiharcolja magának, amire szüksége van. Ezalatt a 3 év alatt voltam jó pár bábigazgató ülésen, ahol mindenki azon görcsölt, hogy azokat a pénzeket, amiket megkapott, megkapja most is. Senkinek nem jut eszébe, hogy nem könyöradományokra kell várnunk. A bábosok olyan dolgokat tudnak csinálni, amiket senki más rajtuk kívül, de a bábszínházak többsége bevállalja a szolgáltatói szerepet, és nem vágyik többre.

Index: – Mit jelent ez a szolgáltatói szerep, amibe a bábszínház kényszerül?

KG: – A fenntartó azt várja el tőlem, hogy én egyfajta szolgáltatást nyújtsak. Semmi más nem érdekli, mint az, hogy mennyi bérletesem van, hogy mennyi pénz jön be a bábszínházból. Egyfelől több nézőt akarnak, több előadást, ugyanakkor a közalkalmazotti törvény megköti, hogy a színészek mikor és mennyit játszhatnak. A fenntartót nem érdekli, hogy a bábszínháznak milyen művészeti eredményei vannak, és hogy esetleg még milyenek lehetnének.

Index: – A fenntartói ilyen elvárásainak viszont meg kell felelni, hiszen ők adják a pénzt.

KG: – A városi és megyei fenntartók mindig arra hivatkoznak, hogy azért ők döntetnek például az igazgató személyéről, mert ők adják a pénzt. De valójában csak a pénz 40 százalékát adják, a másik kb. 40-et az állam adja, 20-at pedig a bábszínház termel ki magának. Akkor miért egyedül és kizárólagosan a fenntartó dönt a színház sorsáról? Miért nem áll fel valaki, és mondja azt, hogy arányosan vegyen részt a döntésben a minisztérium és a szakma is? Általában nem értek egyet azzal, hogy a döntéseket a politika hozza a kulturális kérdésekben. Most nem a színekről beszélek, és hogy ki melyik oldalhoz tartozik. Az én kinevezésem is éppen ilyen röhejes hercehurca volt a megyei közgyűlésben. Megjegyzem, a város akkor is teljes egyetértésben szavazott, ahogy most is ellenszavazat és tartózkodás nélkül szavazta meg, hogy átvállalja a bábszínház fenntartójának szerepét, mikor a megye kiszállt.

Index: – Folytatja tehát a munkát más keretek között?

KG: – Persze. Amit megválasztásomkor elmondtam, abban még mindig hiszek. Lelkesedem a bábért, fantasztikus művészetnek gondolom. Remélem, ezt a lelkesedést nem tudják kiölni belőlem. Van egy-két ötletem, amit önkormányzati kereteken belül nem lehet megcsinálni, és ezeket megvalósítani az én feladatom.. Nem akarok úgy járni, mint Karinthy, akinek fiatalkori énje a szemébe néz, és azt mondja: „Megígérted, hogy megcsinálod a repülőt”… Balla Zsófia erdélyi költőnőnek van egy rövid verse, melynek ez a lényege: „ahogyan élek, az a hazám”. Az egykori kamaszkori lelkesedésemmel még mindig Veszprémben látom azt a sok lehetőséget, ami miatt újra és újra visszahúz a szívem. Ha Veszprémben mégsem lehet, a terveimet máshol kell megvalósítanom.


Kőváry Ágnes