A nemzetiszín kokárda

- tűzzünk, ne tűzzünk? -

Mielőtt nekiálltam volna az aktuális, Március 15-i tacepaónak, végigböngésztem, mit is írtunk már ezen alkalomból itt, az Index Veszprémen. A végeredmény az lett, hogy rendesen körüljártuk a témát – foglalkoztunk a szabadsággal, a sajtó függetlenségével, a forradalmi ifjúsággal, a helyi eseményekkel stb. Így aztán most essék valami másról szó: a kokárdáról.


Nos, a trikolórt, a háromszínű zászlót Európában a francia forradalom tette „divatossá”. A párizsi események ihlették meg Szendrey Júliát is, amikor – a hagyományok szerint – március 15-én megvarrta és Petőfi mellére tűzte a ma ismert kokárdák első példányát. Persze a sors fintora az, hogy Júlia eltévesztette a színsorrendet, a zöldet helyezte belülre, középre a fehéret és kívülre a pirosat, pedig a szabályos pontosan ennek a fordítottja lett volna. A szabadságharcban vegyesen használták a két színösszeállítást, és végül a rontott került be a köztudatba. Lényeg a lényeg, a piros szín az erőt, a fehér a hűséget, a zöld a reményt jelképezi.

Hogy mennyire összenőtt nemzeti tudatunkkal a kokárda, az is jelképezi, hogy népdal is született róla, amely így szól:

„Debrecentől nem messze van Kisvárda.
Kalapomon nemzetiszín kokárda.
Kokárdámon számokkal van rajzolva,
Milyen világ, minő élet vagyon ma.

Felderült már a magyarnak csillaga,
Tíz ellenségnek kiáll, ha kell, maga.
Cifra szűröm vállra vetve viselem,
Pejparipám, mint a villám fut velem.”


És hogyan készítsünk kokárdát? Itt egy jó kis varrólecke:

Veszünk egy nemzeti színű szalagot. A szalagot elfelezzük. Az egyik darabnak a két végét összevarrjuk. Utána a zöld szélénél le-föl öltéssel végigvarrjuk, majd összehúzzuk a cérnát és elvarrjuk. A másik darab szalagot félbehajtjuk és a kokárda hátuljára öltjük, Figyeljünk rá, hogy helyes legyen a színsorrend. Ha a kezünkbe tartjuk, a baloldalra kerüljön a piros, így amikor felvesszük a jobb oldalon lesz e szín. Biztosítótű segítségével erősítjük fel a ruhára.

Hozzávalók:
30 cm hosszú, 2 cm széles nemzeti színű szalag
zöld cérna
varrótű
biztosítótű

(Forrás: www.tyukanyo.hu)

Ennyit tehát a kokárdatörténetről, remélem, néhány olyan olvasónk érdeklődését is felkeltettem, akik nem tűznének Március 15-én kokárdát kabátjukra – bízom benne, hogy a cikk olvasása után kedvet kapnak egy kis tűzögetésre.

Merthogy manapság nem divat a kokárda tavaszi nemzeti ünnepünkön. Ehhez hozzájárul a Fidesz múlt választási kampányfogása is, aminek értelmében a „jobbos” összetartozás szimbólumaként aposztrofálták a forradalmi trikolór-csokrot. De hát az az idő már elmúlt. Elvileg.

A kokárda nem politikai pártállást, hanem nemzeti összetartozást jelöl, és tisztelgést 1848 márciusának hősei előtt. Aki ezt nem érti meg – akár egyik, akár a másik oldalról –, azt csak sajnálni tudom. És szerencsétlen Petőfit, aki úgy hitte, hogy a föld is olyan, mint a szőlőszem, azt „is sugárok érlelik, de/ Ezek nem nap sugárai, hanem/ Az embereknek lelkei/ Miden nagy lélek egy ilyen sugár, de/ Csak a nagy lélek, s ez ritkán terem;/ Hogyan kivánhatnók tehát, hogy/ A föld hamar megérjék?” Lehet, hogy szegény Petőfi tévedett? És egyszerűen csak elrothadt szőlőszem vagyunk? Talán nem…

Rovat: