Azon gondolkodtam az erdőben, hogy hétvégén, szép időben, verőfényes napsütésben, kedves, illatos virágok közé miért oly kis számban rándulnak ki az emberek. A legolcsóbb, legklasszabb felüdülés, aktív pihenés a természetjárás. Persze vannak veszélyei, mint pl. a mérgeskullancs-gyűjtés vagy a szakadékba-zuhanás. De ezek a hátrányok talán nem jellemzőek.

Tőlünk nyugatabbra a medvehagyma virágzása régiós szenzáció volna, ezrével várnák visszafojtott lélegzettel feltörekvő bükkfák árnyékában a szirmok első közös nagy ásítását. A nagy kinyílást. Tölgyesek, cserfák, bükkösök, madárfütty, virágszőnyeg, eltévedt őzikék, tanösvények, ismeretterjesztő táblák, sütkérező gyíkok. Az öröm tengere. Kevesen lubickolnak benne.

Annál többen viszont az idiótábbnál-idiótább, zajos, pénznyelő és kommersz bevásárlóközpontokban, ahol könnyen szárnyra kelnek tíz- és százezreink. Szórakoztatóközpontoknak hívják őket, és bár én is körülnézek bennük, szórakozás helyett időtöltésre alkalmasak csupán. Időköltésre értelmetlenül és bután. Ahol a márka etalonná válik. Az érték pedig teljesen materiális. A lélekfagyasztói társadalom kísérleti helyei.

Az erdő nem szórakoztat, ott az embernek magának kell örömöt teremtenie lelkében, szívében és szellemében. Az erdő visszaadja a humánumot, míg a pláza kiöli a humánumot, leszívja a munkabért, adóssá tesz, s rövidtávon tud csak kielégíteni, mint a pornó, az öncélú szex.

Az ember el akarja felejteni olykor, hogy ember, filmszereplő akar lenni vagy sorozathős, túlissza magát, s még a bőre helyett is újat venne, ha tudna. Ez van. De az erdő miért oly üres? Miért magányos a naplemente, és miért hiszik az emberek, hogy csak akkor lehetnek együtt, ha megszervezik reklámújságokkal és egyéb médiumokban az életüket? Az erdő hallgat, mert mély. Csendes, mint az igazi élet, amely nem harsány.

Nehéz szembenézni a csönddel. Nehéz csöndben lenni vagy beszélgetni a másik emberrel, ha kevés az intenzív inger. Pontosabban, ha a fa csak fa, a csillagok meg csak csillagok, ha nem érzi az ember szerencsének, hogy mindezeket egészségben, szépségben, derűben láthatja. Ha nem érzi a természet nagyszerű ajándékát, hogy az életnek önmagában is örülni lehet. Nem kell fizetni az örömért. A boldogság és az ajándék nem megvásárolható. Az ember nem vehet magának ajándékot, még akkor sem, ha ezt hazudják. A hazugság megöli a lelket. Az erdő pedig mindig igaz; minden színével, zörejével, félbetörött faágával. Örökké visszavár, nem kér semmit, de semmit, csak ad, ajándékoz, mint a tékozló fiú.


Várnai László