Félve ültem be a moziba, hogy vajon miféle szomorú történetet fogok látni megint, de hihetetlen megnyugvással töltött el, hogy bármennyire is kemény maga a téma, rendezője ismét képes volt könnyedén, derűvel és humorosan elmesélni mondandóját.

Bacsó neve nekem még mindig egyet jelent életem egyik legmeghatározóbb filmélményével, a Tanú című magyar filmmel. Kevés film van rám akkora hatással, mint a Tanú, s ha közép-európaiságról vagy mai magyarságról kell beszélnem, gondolkodnom vagy hallgatnom, először ez az alkotás jut eszembe. Nem biztos, hogy jó dolog, hogy egy korszak dokumentálásával is egyenlő számomra ez a film, de ha összegezni lehet, vagy kell történéseket velünk kapcsolatban, azt gondolom, kevés film alkalmasabb erre, mint ez. Lehet, hogy hiba, ha hasonló elvárásokkal fordulok a rendező minden egyes új munkája felé, de egy ilyen viszonyítási pontot nagyon-nagyon nehéz kikerülni.

Egyébként nem kezdődik jól Bacsó új filmje. Két fiatal veszekszik egy híd alatt, a főváros elviselhetetlenül hangos közlekedési zajától kísérve, és párbeszédjükből pár perc alatt megtudunk szinte mindent a film cselekményről. Boróka (Ubrankovics Júlia) állami gondozottként nőtt fel, betöltötte tizennyolcadik évét, s az élet elkezdéséhez kapott másfélmillió forintot egy luxusszállodában akarja elkölteni. A barátjának – János (Hujber Ferenc) – nem tetszik a lány ötlete, de mégis elfogadja azt, és követi a lányt. Pár nap alatt fel is élik a lány pénzét, s a fiúnak az az ötlete támad, hogy mi lenne, ha a lány pénzért mással is lefeküdne. Kis unszolásra Boróka is belemegy a dologba, de a kuncsaft hirtelen rosszulléte miatt az ijedt lány fizetsége nélkül távozik.

Borókának nincs hova mennie, János albérletben lakik, kézenfekvő ismét a megoldás, hogy a költségeket legpraktikusabban a haveroknak nyújtott szeretetért cserébe lehet a legkönnyebben kitermelni. A lány viseli a megalázóbbnál megalázóbb helyzeteket, míg egy nap János beállít egy motorbiciklivel meg egy stricivel, akinek a bringáért eladja a nőt. Boróka ezt is bekajálja, török kamionosok, magyar csúcsmenedzserek, hűtlen férjek és perverz feleségek babája lesz, mígnem megfordul a fejében az is, hogy mi lenne, ha változtatna az életén.

Megszökik kenyéradójától, hajléktalanokkal lóg, s a szerencse mostani lovagjait kísérti. Egy lottózóban találkozik Móriccal, összebarátkoznak és elkezdődik köztük valami, aminek a folytatását nem túl nehéz kitalálni. Valahol itt van az a pont, ahonnan kezdve a történet tragikusból komikussá válik, s innentől kezdve lényegesen könnyebb dolgunk van. Operett-moslék-takonyország képei parodisztikusan pörögnek tovább, a korábban a testét áruba bocsájtó lányból kis unszolásra marketingmenedzser lesz, kurválkodása új külsőségeket kap.

A történet nem különösebben eredeti, igazából a bemutatásában sem túl sok új dolog van. Kellemetlen, hogy a Borókát alakító Ubrankovics Júlia alakítása mellett csak kevés igazán nagy színészi játékot láthatunk. Cserhalmi György marketingtanár alakja sikerült még nagyon jóra. Sokat dob a film hangulatán, személyével nagymértékben meghatározza a látottakat. Kaszás Gergő strici figurája lehetett volna még hasonló, ha végig egyenletesen tudta volna hozni magát, de Gergő helyenként szerintem sajnos tényleg kiesett a szerepéből.

Tudom, hogy nem erősségük a Bacsó-filmeknek a képi világ látványos megformálása, de azt gondolom, ha néhány jelenetet kicsit hosszabban próbált volna megmutatni az alkotó, akkor azoknak a hatásával több mindent hozzátehetett volna művéhez, mint így. Jó érzés volt ismét látni azokat a kapcsolódási pontokat, amelyek a korábbi Bacsó-filmeket idézték, s ahogy elnéztem ezt az új filmet, azt gondolom, van rá esély, hogy néhány mondata, jelenete hasonlóképpen beépüljön a mindennapi életünkbe, mint a Tanú egyes gigantikus pillanatai.

A filmet 2008. április 23-án vetítették a HEMO Kortárs filmklubjában.

Majdnem szűz, magyar film, rendezte Bacsó Péter, készült 2008-ban