Most aztán van miért izgulni! Ismét felnőtt egy több tízezres gyermeksereg, akik első, önálló és sokszínű számadásukat élik át. A magyar nemzet feltörekvő utódai. Megláthatjuk, hogyan írnak, s ha a póttételt sem tudják, hogyan sírnak könnyek nélkül.

Tudáspróba. Ennek nevezhetném az érettségit. Ami leülepedett, megszerveződött több évnyi fáradozás után. Sokaknak egyben felvételi vizsga is, talán így a renoméja is visszatér. Az érettségi nem papír, nem keverendő össze a bizonyítvánnyal.

Semmilyen tudást nem lehet megvenni, ezt csak a buták hiszik. Hiába fizetnek érte sokan, biciklizni is meg kell tanulni. Épp úgy, mint egy nyelvet, akár saját anyáink szavait. Az érettségi komollyá teszi a delikvenst. Ha van jelentősége, ha nincs. Teljesítménye szép kis oklevélben dokumentálódik, kíváncsi lehet rá a nagypapa és az anya barátnője is. Nincs többé becsengetés, mindenki azt csinál ezentúl, amit akar, pontosabban, amire képes. A felelősség ésszel foghatóvá válik. A sors kezd beteljesedni. Az elköltött pénz már nem elég, lassan a megkeresésére is gondolni kell.

Ilyenkor úgy érzi az ember, szinte semmit sem tud. Az agysejtek lélegzetvisszafojtva várják egoista tolulásukat. A tudat az utolsó pillanatig beszűkül, aztán hirtelen eldőlnek az első dominók. A láncreakció beindul. Az óra ketyeg – rendelkezésre álló idő: 3 óra. Felkészülési idő: 20 perc. Drukkolunk nektek, meg magunkért is. Hajrá, fiatalok! Legyetek jók, ha tudtok, a többi nem számít.

Várnai