Tegnapi anyagunk nagyrészt a múltról szólt, a második részben már inkább a jövőről faggatjuk a népszerű „Csokit”. A nosztalgia természetesen most sem maradhat el, de választ kaptunk a formaingadozás okaira, vagy éppen a költözés indokaira is.

Index: – Az idény során több játékosnál is komoly formaingadozás volt, a legfeltűnőbb talán a két irányítónál. Sesum ősszel, Nikola pedig tavasszal nyújtott fantasztikus teljesítményt, ugyanakkor Eklemovics ősszel, Zarko pedig tavasszal igencsak gyengén muzsikált. Hogyan lehet ezeket a hullámvölgyeket kiiktatni?

Csoki: – Ha szorosan a tényeket nézzük, akkor persze lehet olyat mondani, hogy valaki hosszabb ideig formán kívül játszik, de én inkább másként fogalmaznék. A szezon kezdetekor szándékosan egy fiatal csapatot próbáltunk versenyeztetni, ahol 5–6 olyan játékos került az első sorba, akik előtte nagyon kevés lehetőséget kaptak. Elsősorban Putics Barnára, Marko Vujinra, Zarko Sesumra, Markovicsra és az újonnan érkező Iváncsik Tomira gondolok, de még Marian Cozmát is említhetném, hiszen ő is keveset játszott tavaly a Gál Gyula mögött. (Sőt még ugye Ilyés Feri is újként került a kerethez.) A „fiatal” csapat kialakításánál – már a németországi felkészülési meccseken is – irányítóban Sesum és Barna kapott szerepet, Nikola az első félévben – én is úgy gondolom, hogy egy icipicit jogtalanul – háttérbe került, de egyszerűen nem tudtuk megcsinálni, hogy a harmonikus rotációt/cserélgetést megcsinálva őt is tűzben tartsuk. 60 perc a mérkőzés, 20 perc után cseréltük mondjuk Barnát Sesumra, és Nikolának csak az utolsó 5 perceket tudtuk odaadni, ami persze hogy mindenkit elkedvetlenítene. Hozzá teszem, nem is jöttek úgy az eredmények, hiszen kiestünk a Bajnokok Ligájából a csoportküzdelmek után, és mi is egy kicsit összedugtuk a fejünket, hogy valami nem stimmel.

Látszott a szurkolókon, a vezetőkön az elégedetlenség, akik ugyanúgy ezt a fiatalítást hirdették meg, egységesen ezt tűztük a zászlónkra – de mégse volt biztos, hogy így sikert fogunk elérni. A bajnokságot mindenképpen meg akartuk nyerni, és ősszel (de még januárban is) voltak olyan hangok – hiszen a Szeged szárnyalt –, hogy sanszunk sem lesz: a Pick oda-vissza verni fog minket, és nem szerezzük meg a bajnoki címet. Szóval ez elég meleg időszak volt a számunkra.

A februári szakaszt úgy kezdtük, hogy egy élet-halál mérkőzés várt ránk Debrecenben, a KEK-ben a román bajnokságot vezető Steauát hozta elénk a sors, és az alapszakasz végeredményét meghatározó meccset játszunk a Szegeddel Veszprémben. Az előzetes feltérképezésnél láttuk, hogy mindegyik csapat nagyon agresszív nyitott védekezéssel próbál minket „meglepni”, hiszen nagyon nagy lövősorunk volt Carlos Perezzel, Ilyéssel, Vujinnal, Markoviccsal, így az ő semlegesítésükre ki kellett nyílni az ellenfél falának. Ebben a szakaszban jött jól Nikola zsenialitása, akinek a nyitott védelem feltörése a kisujjában van, megkapta a lehetőséget, és nagyon szépen élt vele. Nem is lehetett kihagyni a csapatból, ami sajnos a másik oldalon ugye Sesum játékának a kárára történt. Ez mindig így van, aki játéklehetőséget kap, annak könnyebb jó teljesítményt nyújtani, öt perc alatt lehetetlen kiemelkedőt alkotni. Így adódott, hogy bár ősszel Zarko nagyon jól játszott, de ebben az időszakban minden ellenünk fordult, kapufákat lőttünk a végén, időntúli szabaddobásból kaptunk gólt stb., mintha meg lettünk volna átkozva. Ennek a fiatal csapatnak nem volt meg az a plusz – belső – lendülete, amivel ezen a holtponton át tudott volna jutni.

Nikolával egy tapasztalt, rutinos játékos kezébe került a karmesteri pálca, vele ez már könnyebben ment, de meg kell jegyeznem, Sesum ebben az időszakban is jó meccseket játszott, hiszen ebben a rohanós játékban kevesen tudják a 60 percet egyenletesen magas színvonalon végigjátszani, így ők ketten nagyon jól kiegészítették egymást. Talán jövőre még jobban kell ezt a harmóniát csiszolni, hogy – ahogy mondani szoktam – mindenki boldog legyen: legyen eredmény és játsszon mindenki! Ezt a harmóniát persze nagyon nehéz megtalálni, mert számtalanszor van olyan, hogy éles a mérkőzés, és nem szívesen nyúlsz bele, mert könnyen lehet, hogy többet ártasz, mint használsz a beavatkozással. Tudjuk, hogy négygólos vezetésnél is – teljesen mindegy, hogy idegenben vagy hazai pályán – még nem biztos, hogy megnyerted a meccset. Lásd, Schaffhausenben 10 gólos vezetésnél csináltunk néhány buta hibát, és döntetlen lett a vége.

Index: – Hol, melyik területen kell leginkább fejlődnie a jelenlegi csapatnak?

Csoki: – Lajossal nagyon színes repertoárral bíró támadójátékot játszunk, amit mindenféleképpen lehet még tökéletesíteni, hiszen még mindig nincsenek kihasználva azok a lehetőségek, amelyek ebben a sok keresztmozgásos játékban benne vannak. Néha türelmetlenek vagyunk, főleg a lövőink nem igazán adják le a szélekre vagy a beállóknak a labdát. Számtalanszor visszanézve a mérkőzéseket, természetesen ezt ők is látják, és be is ismerik, amikor kikockázunk egy-egy jelenetet. Csak éppen abban a pillanatban a fiatalság, a hév, a mindenáron győzni akarás elviszi őket (van amikor jó, van amikor rossz irányba). A hosszabb lefolyású játék terén is nagyon sok rejlik a csapatban, hiszen említettem, hogy a vonalas játékhoz nagyon jó szélsőink és beállóink vannak, ezt még nem használtuk ki eléggé.

A védelemben is van még mit javítanunk, ebben az évben szeretnénk egy másik védekezési rendszert is megtanulni. Úgy gondolom, a hatos zónánk nagyon hatékony ezekkel az emberekkel, de a modern kézilabda megköveteli, hogy még minimum egy stílust elsajátítsunk. Ez lehet egy nyitott védekezés, például 5–1-es formában, Sesummal vagy Iváncsik Gergővel (korábban ugye Pásztor Pistával), ezt még mindenképpen sulykolnunk kell. Valamint Perics mögött is ki kell lassan nevelnünk egy olyan kapust, aki a későbbiekben majd megoldja a feladatot. De Dejan előtt is le a kalappal, mert amit a 37 évesen nyújtott ebben a bajnokságban, az igazi élményt adott a szurkolóknak és a csapatnak, és csak dicsérni érdemes.

Összefoglalva minden területen tudunk még javulni, amit elterveztünk, az részben megvalósult, szeretnénk egy sokkal gyorsabb játékot játszani, de az élet számtalanszor – mint ahogy most is menetközben megtapasztalhattuk – más forgatókönyvet hozott. Van még mit javítanunk, nagyon sok munka áll előttünk. A fiatal játékosok el is várják, megkövetelik tőlünk, hogy minden edzésre külön készüljünk, azért, hogy minél jobb játékosok legyenek, és így tudunk igazán jó eredményeket elérni.

Index: – Jó hallani hogy ilyen nagy a tudásvágy a fiatalokban. Ez az idősebbekre is igaz? Pericset mondjuk, még lehet motiválni így?

Csoki: – A kapusoké egy teljesen más terület. A Pericsnek is megvan a maga „világa”, saját felkészülési stílusa, többször kérte is tőlünk, hogy hadd csinálja az edzésen azt, amit ő lát jónak, ami neki kell, amiről úgy érzi, hogy jobb lesz tőle. Úgy gondolom, ez működik is, hiszen a teljesítménye bizonyítja. Mindenesetre egy szezont teljesen – kb. 80 mérkőzést – nem tud egyetlen kapus végigvédeni, így kell más is. Tatai Peti sorsa még nem dőlt el, megy-e vagy marad, de egy kapust mindenképpen be kell építenünk Dejan mellé/mögé.

Index: – A következő idényben a Veszprém Arénába költözik a csapat szurkolókkal, vezetőkkel együtt, amit mindenkinek bizony meg kell majd szokni. Hogyan tud erre felkészülni az edzői stáb?

Csoki: – Felkészülni még nem tudunk, mert én is még csak egyszer voltam ott, amikor úgy háromnegyed részig volt kész a csarnok. Az biztos, hogy számtalanszor éreztük ennek a kis tornateremnek, a mostani pályánknak a hiányosságait. Például mérkőzés előtt másfél-két órával kell csapatot hirdetni, ilyenkor mi is be voltunk zsúfolva a játékosok öltözőjébe, ahol persze nem lehet a végső taktikai variációkról, módosításokról – immáron az ellenfél nevezéseinek ismeretében – beszélgetni, a lehetséges megoldásokat átrágni. Fölmentünk a VIP-be, ahol jöttek az elnökségi tagok, a meghívott vendégek, és persze itt sem lehetett szakmailag felkészülni. Ilyen szempontból végre lesz az új csarnokban egy nyugodt zug, ahova leülhetünk, és még az utolsó fázisban a végső simításokat elvégezhetjük. Nekünk ez a nyugodt felkészülés is sokat számíthat. Igazán európai körülmények közé kerülünk, egy gyönyörű szép csarnokba, egy kis „gyöngyházba”, de hogy ez pontosan mit és milyen lehetőségeket hoz, azt majd elmondom jövőre, amikor ugyanígy leülünk beszélgetni.

Az ideális, „támogató” környezet biztosan kihat a csapat, a vezetőség és a szurkolók teljesítményére is. Már régóta fájó pontunk volt ez, mindamellett, hogy nagyon szépen kiszolgált bennünket a Március 15. utcai csarnok, nagyon sok sikert értünk el itt, rengeteg élmény, emlék kötődik hozzá. Bízom abban, hogy a Veszprém Arénában is sok szép győzelemmel örvendeztetjük majd meg a szurkolókat. (Gondolom, ők is készülnek már, találgatják, hol lesz a B-közép, milyen szurkolási lehetőségek lesznek.) Biztosan kell egy év ahhoz, hogy minden és mindenki a helyére kerüljön.

Index: – Mit vársz a következő idényben a csapattól? Milyen lesz a Szeged elleni küzdelem?

Csoki: – Látjuk, hogy a szegediek is nap mint nap próbálnak erősíteni, a hiányosságokat ők is pótolják, próbálják betömni azokat a lyukakat, amiket menetközben láttak. Nálunk a legfontosabb, hogy együtt maradjon a csapat, legalábbis a mag. Egy-egy játékos persze mozoghat, de lassan már összeáll a kép.

Most még válogatott program van, és mi is inkább a sikerekben fürdőzünk egy kicsit, majd szabadság, és egy 9 hetes felkészüléssel kezdődik a szezon. Annak ellenére, hogy KEK-et nyertünk, azért mindenkinek fáj, hogy kiestünk a Bajnokok Ligájából, úgy gondolom, ez még egyszer nem fog előfordulni, hiszen megedződtek azok a játékosok is, akiknek tavaly ez az első szereplésük volt a BL-ben. Bízom benne, hogy hasonló jó évet zárunk, mint idén: egy bajnoksággal, egy Magyar Kupával, és az európai porondon egy jó szerepléssel.

De ez már a jövő zenéje…



A képeket a www.foto24.hu fotóportál bocsátotta rendelkezésünkre.