„Az ingerküszöb az ingernek az a nagysága, erőssége, amit meghaladva, az inger hatást vált ki tudatunkban, vagy tudatalattinkban. Ha negatív irányban lépjük át ezt a küszöböt, az azt jelenti, hogy az eddigi állandó hatás helyett a küszöb alatti inger már nem jut el hozzánk. A levélben szereplő mondat ebben az összefüggésben finoman szólva is értelmetlen.

Na persze én is sejtem, hogy mi bántja a levélírót a plakát kapcsán, úgyhogy elnézést is kérek a fenti udvariatlan okoskodásért.

Sokan, sokszor elmondták ennek a plakátnak a kapcsán is, hogy korunk már-már katasztrofális méretű „inger-szennyezettsége” miatt csak a kivételesen erős impulzusok képesek bármiféle hatást kiváltani bennünk. Ez a plakát talán képes erre, de ebben nem vagyok biztos. Ugyanakkor az sem lehet vitás, hogy egy út menti óriásplakát üzenet-töredékét pillanatok alatt kell felfogni, és így az idő rövidsége miatt magának a képi hatásnak kell kivételesen erősnek lennie. A szándék szerint megszólítandók döntő többsége nem számolgathatja perceken keresztül, hogy állatkertünk melyik zebráján van több csík.

Vajon mi váltotta ki a néhányak által – nem meglepő módon – széles körűnek titulált felháborodást? Első, államalapító királyunknak és feleségének áthelyezése korunkba – ha úgy tetszik csörgősipkába öltöztetése –, vagy Istvánnak, a szentnek a vélt meggyalázása?

Biztos vagyok benne, hogy ha a második honalapítót, a várépítő IV. Bélát ábrázolták volna például egy lézeres vízmértékkel, akkor most nem hallanánk a protest-kommandó felháborodott zúgolódását.

Testvéreim az Úrban! Vasárnaponként még eljárunk misére, de már megkívánjuk felebarátunk házát, jószágát, ……..; sőt, teszünk is érte nap mint nap, hogy a miénk legyen. Akkor hát mire ez a szemforgató, álszent műbalhé? Talán ki kellene kérni a püspökség valamelyik prominens személyiségének a véleményét is az ügyben! Nem hiszem, hogy ugyanolyan rugalmatlanul viszonyulnának a kérdéshez, mint néhányan a hangoskodók közül. Nekem nincs kétségem afelől, hogy a plakát nem rombolja István nimbuszát, sem mint államalapítóét, sem mint szentét.

Lehet néhányunknak akár lesújtó véleménye is az alkotásról – vajon milyen lehet a többi? –, de be kell látnunk, hogy ez a plakát nem nekünk, veszprémieknek szól, hanem a más tájakról érkezőknek. Őket igyekszik megfogni, bennük hivatott hatást kiváltani, érdeklődést kelteni városunk iránt.

Mi, veszprémiek pedig, törődjünk bele – vagy legyünk büszkék rá –, hogy nekünk csak a szokatlant felvállalni merők, az akár néhány hangadó általi szimbolikus megkövezést is vállalók iránti tisztelet, megbecsülés marad.

Tisztelettel: Zalai Tibor”