Közel öt éve láttam először a celjei csarnokot, ami akkor annyira megtetszett, hogy kapásból kétrészes Illegál Kommandó jelent meg róla itt és itt. Ezzel előre is bocsátottam, hogy nagy rajongója vagyok – és a jövőben is az kívánok lenni – az ehhez szinte teljesen hasonló Veszprém Arénának. Pont ezért fontos, hogy az alant felvillantott hiányosságokat mihamarabb javítsuk.

Amúgy sem egyszerű egy multifunkcionális csarnokot elindítani, de ha nyakig benne van a politika, akkor többszörösen garantáltak a bakik. A szakmaiságot ilyenkor mindig felülírja a hatásvadász populizmus, és a jól ismert uram-bátyám rendszer, nem történt ez máshogy a Veszprém Aréna megnyitásával kapcsolatban sem.

Az hagyján, hogy az előző polgármester egy tucat éve ígérgette az építést (mégis csak most készült el), még az ilyenkor szokásos ingatlanbalhén és engedélyeztetési politikai konfliktuson is felülemelkedtem, de bevallom, az építkezés előrehaladtával és a megnyitó közeledtével nálam is nőtt az izgalom és a lelkesedés. Ezt persze városszerte fokozta a – jelenlegi – polgármester azon ígérete, hogy a veszprémiek ingyen élvezhetik a háromnapos, igényes programokkal fűszerezett dáridót. Csakhogy.

Egy ilyen grátisz buli nemcsak arra jó, hogy több tízezer választópolgár szimpátiáját nyerje el a lokális politikai elit, de arra is, hogy a tűzhöz közel állók tágabb körének is – támogató cégektől a pártközeli tanácsadókon keresztül a városházi takarítószemélyzetig – lehet bizalmas szavak kíséretében protokoll-morzsát juttatni. Hiába izgult a lakótelepek tömege az ingyenes Boney M-re, a fiatal értelmiség az Experidance válogatásra, és leginkább több ezer kézilabda-szurkoló a több mint 15 éve Veszprém hírnevét aktívan öregbítő – Európa-válogatott, hazánkban háromszor az év játékosának választott – Pásztor István búcsúztató gálameccsére, szinte esélyük sem volt bejutni.

Eleve későn derült ki az az időpont, amikortól a jegyeket igényelni lehetett, bár tudok olyanról, akinek sikerült az – amúgy bájos honlapon – interneten regisztrálni, de előzetes telefonos érdeklődésemre már csak a július 4-i személyes megjelenést javasolták. Ez ugye péntek volt, munkaidő, délelőtt 10 óra, biztos, ami tuti, korábban érkeztem, így is kb. 120 ember volt előttem. (Ezért el is tudtam fogadni, hogy a tömeg láttán korábban kezdték a jegy-„eladást”.) A döbbenet akkor kezdődött, amikor 10.30-ra elfogyott a Boney M-re a jegy (a majd háromezer), 11.30-ra a kézimeccsre (a több mint 5000), és fél egyre már a rendőröknek kellett a csalódott embereket „vigasztalni”.

Számoljunk egy kicsit! Maximum kétszázan vehettek előttem jegyet, egy személy 5 jegyet vehetett át legfeljebb, tehát, ha mindenki mindenre ment volna, akkor elvileg – mielőtt a pénztárhoz értem – 1000 jegy fogyhatott el rendezvényenként. Hangsúlyozom: maximum. Tehát minimum a kétharmadot vitte el a protokoll (az önkormányzat, a jólértesültek, az építő cég(ek), uramék és bátyámék)! Ott volt előttünk a hatalmas doboz száznyi borítékkal a félretett jegyekkel, de hiába csüngött a szeme rajta annak, aki Pécsről hívott barátokat az Experidance-re, vagy annak a sálba-mezbe öltözött szurkolónak, akinek könnyekkel küszködve kellett tudomásul vennie, hogy nem láthatja kedvencét utoljára Veszprém-mezben játszani.

Ezek után nem is lepődtem meg azon, hogy jócskán voltak üres foltok a megnyitó eseményein! Tehetetlenül dühöngve vettem tudomásul, hogy az Experidance világszínvonalú produkciójának szünetében a csarnok ötöde szublimál (vajon ezt tette volna akkor is, ha két és félezret kell fizetnie érte)? Siralmas volt néma csendben hallgatni a legendás játékosok fellépésekor a cipők csikorgását, hiszen a szurkolók nem jutottak be, az ott lévőknek pedig semmit nem mondott Ljubomir Svajlen vagy Igor Zubjuk neve, jó páran még a játék szabályait sem ismerték. (A Boney M-en nem voltam, de ahogy hallottam – a jegyhiány ellenére –, ott sem volt teltház.)

Nagyon is életszerű az a szituáció, amikor a bennfentes kisember – kihasználva a protokoll lehetőségeit – előzetesen „túlvállalja” magát („Kérek, amennyit lehet, aztán majd csak e’megy valaki a családbú!”) és még büszkén hirdeti is saját fontosságát, hogy más még azt sem tudja, mikor igényelhet jegyet, de neki már több is van. (Jó lesz vele jóban lenni – gondolják majd, hiszen – ezek szerint – jó kapcsolatai vannak.) Aztán jó az idő, irány a strand, permetezni kell a szőlőt, vagy csak egyszerűen nincs kedve, és lelkiismeret-furdalás nélkül hagyja üresen helyeit, hiszen egy fillérjébe nem került, nincs mit veszítenie.

Félreértés ne essék: a protokollra szükség van. Azok, akik aktívan hozzájárultak ahhoz, hogy ez a kis csoda felépüljön városunkban, igenis megérdemlik, hogy ott legyenek a megnyitón, méghozzá a fő helyeken!

Csak akkor ne tessék hülyíteni a népet…