Michael Phelps amerikai úszó. Nevét azonban nem csak a vízi sportok kedvelőinek érdemes megjegyezni: tizenkét aranyérmével ő az újkori olimpiai játékok történetének legsikeresebb sportolója. Az egész világ az ő teljesítményét csodálja – csak egy kicsi közép-európai országban kérdőjelezik meg eredményeit.

Phelps egy ötödik hellyel mutatkozott be Sydney-ben. Négy évvel később már minden számában dobogóra állhatott, hatszor a legmagasabb fokára. A pekingi olimpiára azzal a nem titkolt szándékkal érkezett, hogy minden versenyszámban első helyen végezzen, és eddig nem is talált legyőzőre: aranyérmeit rendre új világcsúcsok felállításával szerezte meg.

Teljesítményére a magyar doppingellenőrök vezetője, Tiszeker Ágnes így reagált egy tegnap esti hírműsorban: „Olyan eredményeket tartósan, előre tervezetten, megjósolhatóan, programozottan szállítani, sokszor egymás után, amik már az emberi teljesítőképesség határait súrolják, vagy azon már túl is lépnek, nem lehet teljesítményfokozó szerek nélkül.”

Amit biztosan tudunk, az az, hogy Cseh László háromszor is ezüstérmet szerzett az amerikai szupersztár mögött. Ő a második helynek is őszintén tudott örülni. Miért nem tudunk osztozni ebben az örömben, miért kell a győztesre mutogatni, és csalással meggyanúsítani? Hinnünk kellene benne, hogy Phelps emberfeletti teljesítményét kitartásának, erejének és tudásának köszönheti. Mit ér az olimpia, ha már mindenhol csak a csalást keressük?

Ezzel persze nem vagyunk egyedül. Ara Abrahamian svéd birkózó a későbbi bajnok Andrea Minguzzitól kapott ki, hogy aztán a vigaszágon a dobogó harmadik fokára küzdje fel magát. Pontozásos veresége után a svéd a bírókra támadt, összetört egy reklámtáblát, az eredményhirdetésen pedig eldobta bronzérmét, és kivonult a teremből. Csalással vádolta meg a pontozókat.

Struhács György, a kötöttfogásúak szövetségi kapitánya, még tegnapelőtt, Bácsi Péter veresége után nyilatkozta azt a Magyar Televíziónak, hogy a bírák nem elnézték, hanem máshogy látták a történteket. Olyanfajta alázat ez a sport iránt, amit mindenkinek gyakorolnia kellene, aki valahogy – résztvevőként vagy akár szurkolóként – kapcsolatba kerül az olimpiai játékokkal. Vádaskodás helyett ismerjük el, ha nem mi vagyunk a legjobbak, fogadjuk el, hogy a játékvezetők szava szent, és hajtsunk fejet a bajnokok előtt.

Söge
este.veszprem@index.hu