Gáz és kőolaj

- a világalakító erő -

Számot kell vetnünk azzal, hogy a világpolitika teljesen új alapokra helyeződik át: a katonai nagyhatalmak befolyási territóriumaikat egyre inkább a kőolajban és földgázban gazdag országokra terjesztik ki, és az atom- meg hidrogénbomba mellett megjelent az olajfegyver. Ja, és azzal is számot kell vetnünk, hogy a szegények egyre „gazdagabbak” lesznek.

A grúzokat szépen megropogtatták az oroszok, kicsit lövöldöztek, kicsit gyilkolásztak, kicsit bevonultak – most lassan „próbálnak” kivonulni. Aki azt hiszi, hogy csupán az orosz nemzetiségű lakosság védelme áll az akciójuk mögött, az minden bizonnyal téved. Az egyéb indokok mellett a kőolaj és a helyben épülő kőolajvezeték is komoly akcióbeindító erő lehetett. Magyarul: az oroszok jelezték: nem tűrik meg, hogy birodalmuk határai közelében kihagyják őket a kőolaj-bizniszből, illetve azt sem, hogy szépen „megkerüljék őket”.

Az EU képtelen volt a gyors politikai reakcióra: persze, fél rizikós helyzetet bevállalni, másrészt nem akarja magára haragítani azt az Oroszországot, amely fél Európát ellátja kőolajjal meg földgázzal. Tehát: az oroszoknak elég nagy játékterük marad – amíg náluk az olaj, addig úgysem koppintanak az orrukra. Márpedig náluk az olaj.

Az az olaj, amely meg fogja határozni az elkövetkezendő évtizedekben mind a nagypolitikát, mind a világ kis és nagy államaiban a gazdaságpolitikát. És ezen mi, a fejlett világ fogunk a legnagyobbat veszíteni. Azon belül is mi, a fejlett világ egyik legfejletlenebb részéhez tartozó ország: Magyarország. Októberben várható az újabb gázár-emelés. Épp’ jókor, merthogy addigra el is kezdünk fűteni. De lesz miből? Lesz. Mert fűteni kell, csakhogy egyre nagyobb összeget fog felemészteni a „meleg” a családi kasszákból. Tőlünk nyugatabbra ezt a problémát a magasabb életszínvonalnak köszönhetően a polgárok könnyebben oldják meg – persze nem biztos, hogy könnyebben nyelik le, merthogy hozzá vannak szokva a jóléthez. És épp ez a jólét kerül majd veszélybe.

Mohamed Junusz, Béke Nobel-díjas bangladesi közgazdász, a szegények bankára, a Gramin Bank vezetője, aki „a szegények, különösen a nők gazdasági és társadalmi lehetőségeinek bővítéséért, az úttörő mikrohitelezési munkájáért” kapta kitüntetését, a múlt héten interjút adott a Magyar Rádiónak. Érdemes volt meghallgatni az anyagot. Junusz realistán és örömmel közölte, hogy a Távol-Kelet szegény országaiban egyre „jobban élnek”. Egyre kevesebben éheznek, és nő azoknak a száma, akik ruhát, elektronikai cikket, sőt autót tudnak vásárolni. Magyarul egy új piac nyílik meg a világban. Erre a magyar szpíker felvetette neki, hogy ez bizony nem feltétlenül jó, merthogy rettentően meg fog nőni az energia-felhasználás, és ez pl. Európában komoly inflációhoz fog vezetni. Junusz válasza egyszerű és figyelemreméltó volt.

Az új helyzet (az infláció, a dráguló kőolaj és földgáz árak) nem az ő gondjuk. Hanem a fejlett világé. Új helyzet áll elő: meg kell tanulnia a fejlett világnak másként felhasználni az energiát, át kell alakítani életviteli szokásait, el kell fogadni, hogy nem csak őértük van a Föld.

Hát ez az. Képesek vagyunk erre? Képesek vagyunk takarékosan élni, és elhinni, hogy mellettünk mások is „lehetnek gazdagok”? És mikor állnak elő a tudósok az új energiaforrással (ami – meglátásom szerint – már rég felfedeződött és kidolgozódott, csakhogy a politika és a tőke még nem engedi megjelenni a hétköznapjainkban)?

Költői kérdések. Megválaszolhatatlanok. Az viszont nem, hogy mit fogunk tenni novemberben: összehúzzuk a gatyaszíjat – és lejjebb csavarjuk a fűtést.

Rovat: