És itt az iskola

- szánsájn, hepi -

Végevananyárnak, hűvösszelekjárnak, nagybánatavana – mindegyikdiáknak. Merthogy itt a szeptember – október, november, gém óver –, és nekünk csöngettek, és nem is szimbolikusan, hanem teljesen reálisan, csilingel az elektronyos csengő, hogy be kell menni az órára, mivel a diákok már bent vannak. Ők meg azért mennek be, mert a tanárok mindjárt bent lesznek. Nem lehetne megállapodni, hogy komplette nem megy be senki, és akkor nyugi, havaj, dizsi, napszemüveg, rózsaszín kreppapír – és kövesd a dupla fénycsóvát?

Persze ha nem mentek volna be eddig mások sem, akkor nem lenne Adytól a búcsú az iskolától, nem lenne iskola a határon, meg légyjómindhalálig – szóval érdemes belekezdeni, mert hátha összeszedi valaki magát, és ír valami frappáns suli-könyvet, verset vagy miazmást…

Merthogy egyre hamarabb lesz majd esténként sötét, és így sokkal többet lehet csókolózni titokban a kapualjakban, a parkokban, a Dózsaváros girbegurba utcáin, a Szerelem-szigeten a sárguló fűzfák alatt, és lassan elő lehet venni Krúdyt, és olvasgatni a hervadó Szindbád-szerelmekről, és persze jönnek a házi dolgozatok, a feleletek, a délutáni és hétvégi nagy bulik – és jönnek az órára készülések, a házifeladat-kiadások, a feleltetések, a dolgozatjavítások – kinek-kinek sorsa és szerepe szerint.

És ha nem lenne szeptember és iskolakezdés, akkor nem maradna semmit biztos az életünkben – hiszen minden képlékeny és változó és hazug. Ez azonban olyan egyértelmű, mint a halál. Persze ez még nem jó nap a halálra, hanem inkább az életre, arra, amivel majd megtöltjük száraz és üres porhüvelyünket, aztán szemezgetünk majd belőle évek múltán; hogy emlékszel a 2008-as tanévnyitóra, vagy mikor is volt az, amikor már az első nap kinéztem magamnak azt a csajt (pasit), tanárnőt (tanárt), és lám-lám lett (vagy nem lett) belőle valami.

És amúgy is jó a szeptember, mert lesz szüret és indulnak a koncertek a városban, és ha nem lenne szeptember, akkor nem tudnánk értékelni a nyarat – mindenkinek sutyiban kellene tanulnia és tanítania, nehogy leégjen a többiek előtt, merthogy ő kényszeres, mármint hogy kényszeresen be van programozva az önnön maga értelmes elfoglalására.

És nekem annyi, és a többieknek is annyi (akik részt vesznek ebben a hajcihőben), és marad a fohász: miszerint én édes istenem, add, hogy élve megússzam ezt az évet, ne rogyjak meg a gondok súlya alatt, és tudjak mosolyogni a többiekre, és tudjak a szemébe röhögni a világnak, és meg tudjam fogni azt, ami fontos, és el tudjam ereszteni, ami könnyűnek találtatik.

És ezennel az új tanévet ünnepélyesen megnyitom.

Rovat: