Hírgyár

Jövő nyárra termálfürdő épül Pápán

Még nem tudni ki lesz a pápai termálfürdő kivitelezője, a szerkezetépítési munkákat azonban a Vemévszer kapja. A Pápai Termálvízhasznosító Rt. igazgatósága eredménytelennek nyilvánította a termálfürdő megépítésére beérkezett pályázatokat. A strandépület, a főépület és a strandterület szerkezetépítési munkáival pedig a Vemévszer Rt-t bízták meg. A szerződést szeptember 20-án írják alá, és még aznap átadják a munkaterületet. A város az előkészítő munkálatokkal már végzett, a további munkákra pedig folyamatosan írják ki az újabb pályázatokat, így tartható lesz a 2003.

Idén biztonságosabb volt a Balatonnál, mint egy éve

A balatoni régió közbiztonsága rendkívül jónak minősíthető, augusztusban összességében harmadával kevesebb bűncselekmény történt, mint az előző év azonos időszakában. A bűnesetek száma Somogy megyében 35, Veszprémben pedig 39 százalékkal csökkent. A kisebb értékre elkövetett strandi lopások voltak leginkább meghatározók, a betöréses lopások száma ugyanakkor 27 százalékkal volt kevesebb a tavalyinál. A gépkocsilopások száma augusztusban az előző évihez képest 57 százalékkal, az autófeltöréseké pedig 40 százalékkal esett vissza.

Hat aranydiplomát festettek össze a veszprémi gyerekek

Két fődíjat és hat aranydiplomát adtak át Veszprém megyei diákoknak a 13. Szivárvány nemzetközi képző- és iparművészeti pályázaton, a hétvégén, a Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum Gyermekalkotások Galériájában. Az idei versenyre 34 ország 10 ezer alkotásával neveztek a 4-18 éves gyermekek. A szakmai zsűri által díjazott összes alkotás megtekinthető Zánkán, a veszprémi, pécselyi és magyarpolányi iskolások műveiből pedig hamarosan falinaptár is készül. (Radio Jam)

A horvátok is részt vennének a közéletben Pápán

Az előző ciklusban Pápán cigány, lengyel és német kisebbségi önkormányzat működött; az őszi választásokon horvát kisebbségi önkormányzat létrehozásáról is dönthetnek a választópolgárok. A pápai választási bizottság megállapította, hogy mind a négy kezdeményezés jogszerű volt, így október 20-ra kiírta a négy választást. Pápa esetében tehát érvényesül az országos tendencia, miszerint a négy évvel ezelőttihez képest negyedével több kisebbségi önkormányzat létrehozását kezdeményezték.

Négy év alatt Ajka megduplázta tartozását

Az elmúlt három évben 233,6 millió forintról 529 millió forintra emelkedett Ajka önkormányzatának hitelállománya. A város csupán fejlesztési feladatokra vett igénybe kölcsönöket, így az ajkarendeki és a tósoki csatornahálózat építéséhez, a tűzoltóság és a hivatal részére vásárolt gépkocsikhoz, és a csontsűrűség mérő berendezés beszerzéséhez. A hitelfelvétel ebben az évben 309 millió forint volt. Az önkormányzat a közelmúltban indított el újabb 318 millióról szóló kérelmet a Magyar Fejlesztési Bank felé a bódéi és a padragkúti városrész csatornázási munkálatainak elindítására.

Szüret a Balaton-felvidéken

Veszprém megye történelmi borvidékein a Csaba Gyöngyét, az Irsai Olivért, a Nektárt, vagyis a korai fajtákat leszüretelték, sőt a Badacsonyörsi Pincészetből az év első bora, a Csaba Gyöngye már palackokba is került. Most a Rizlingszilváni, a Zengő, a Zenit szedését végzik, a táj jellegzetes fajtája, az Olaszrizling pedig októberben kerül a puttonyokba. A mennyiség közepes, a cukorfok jó. A fehérszőlőt 30 és 50 forint közötti áron vásárolják fel, ez utóbbit a Szürkebarátért adják. A kékszőlő - a vörösborok alapanyaga - 60-70 forint, de ez sajnos kevesebb, mint két éve volt. (Radio Jam)

Ajka is méri a levegő tisztaságát

Az előzetes tervektől eltérően nem a kórház, hanem az ajkai Bródy Gimnázium udvarán kap helyet az a levegőtisztaság-mérő konténer, amelynek betelepítéséről még tavaly novemberben írt alá szerződést a város vezetése. Az alapozási munkák már elkezdődtek, és hamarosan leszállítják a berendezést is. A telephely-módosításra azért volt szükség, mert a belváros e területén nagyobb a légszennyeződés, mint a viszonylag jól átszellőző kórház udvaron.

Egyre több a diplomás munkanélküli

Veszprém megyében valamivel több mint ezer pályakezdő munkanélkülit tartanak nyilván, arányuk az összes regisztrált 10,8 százaléka. A Veszprém megyei munkaügyi központ vezetője elmondta: idei jelenség, hogy a pályakezdő munkanélküliek között egyre több a diplomás. Ennek oka elsősorban az, hogy a munkáltatók gyakorlat hiányában nem alkalmazzák őket. A probléma orvoslására szolgál a munkatapaszatalat-szerzési program, amely a munkáltatót a pályakezdő alkalmazása esetén, annak akár egyévi munkabérével is támogathatja. (Napló)

Utoljára ültek össze a füredi képviselők

Stabil mederben folyt Balatonfüred gazdálkodása az első félévben, hitel felvételére nem volt szükség - jelentette ki a könyvvizsgáló a városatyák minapi ülésén. Kisebb vitát kavart a szokásos közmeghallgatások időpontjának kijelölése. Néhányan ugyanis azt a választásokat követő időpontra szerették volna tenni, Pálfy Sándor szerint azonban illetlenség lenne a választókkal szemben, ha négyéves munkájuk után beszámoló nélkül állnának fel a képviselői székből. (Radio Jam)

Öt éves a Balaton-felvidéki Nemzeti Park

Öt éves a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, Tihanyt pedig fél évszázada nyilvánították védetté. A nemzeti park igazgatósága ünnepi megemlékezést tartott a Balaton-parti településen. Kovács Béla igazgató elmondta: az elmúlt években sokrétű fejlődésen ment keresztül a park; fontos fajvédelmi programok indultak el, és jelentős eredményeket értek el az oktatásban és az ismeretterjesztésben is. (Radio Jam)

Oldalak