A Petőfi Színházban tartották meg tegnap iskolaigazgatók, önkormányzati vezetők részvételével a Megyei Pedagógiai Intézet és Szakszolgálat (MPISZ) hagyományos tanévnyitó ünnepségét.
Megkezdődik a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján pénteken a turisztikai pályázat-tervek társadalmi egyeztetése, amely alapján megfogalmazódnak a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet kiemelt fejlesztési céljai is.
Az illatokat és színeket a természetből merítő balatonfüredi Baricska Csárdában szeptember 1-jétől minden második héten szombaton vendégül látnak egy közéleti személyiséget, aki nem csak műsorral, de az őt legjobban ismerő asztaltársaság számára ajándékkal is készül.
Kilakoltattak a lakásából egy nyugállományú honvéd ezredest Veszprémben; a jogerős bírósági ítélet végrehajtását foganatosító emberek tíz rendőr biztosítása mellett az utcára hordták le a panelházból négytagú család bútorait.
Baumann Béla, a HEMO Fotóklub tagja képei láthatók a Kávé és Teaház az Íródákhoz falain.
A hivatalos megnyitót augusztus 30-án, csütörtökön 17 órakor tartják, köszöntőt mond Bakcsi András, a HEMO igazgatója. A képeket szeptember 23-ig lehet megtekinteni.
A világ számos országából utaztak hazájukba a Háromszékről elszármazott székelyek az idén első ízben megrendezett Háromszéki Magyarok Világtalálkozójára.