Öt óra alatt több mint 1800 ember jelent meg országszerte a Magyar Vöröskereszt és a Tesco idei második, közös Országos Véradó Napján. A jelentkezők közül a kötelező szűrővizsgálatokat követően közel 1600-an tudtak vért adni múlt pénteken.
A Veszprémi Állatkert 2007. augusztus 11-én, szombaton a Madagaszkár-kampány keretében Madagaszkár Napot szervez. A sokszínű programot a madagaszkári állatjelmezében érkező látogatók ingyenesen tekinthetik meg.
A Kinizsi Takarékszövetkezetből átalakult új pénzintézet Magyarország első és egyetlen nem fővárosi székhelyű kereskedelmi bankja, amelynek kizárólag magyar magánszemélyek a tulajdonosai - tette hozzá az elnök, megjegyezve, hogy a 141 hazai takarékszövetkezet közül a Kinizsi volt az első, amely bankká alakulhatott át.
Ismét megnövekedett az igény a véradásra, emiatt a Magyar Vöröskereszt és arany fokozattal kitüntetett támogatója, a TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt. ismét közös Országos Véradó Napot szervez péntekre.
Győztesként jutott tovább az Itthon Dal Pályázat első fordulóján a Rubber Puppet együttes Kossuth Utcán című dala, így meghívást nyertek a zalaegerszegi zenei fesztiválra, ahol összesen 21 városi himnuszt mutatnak be. Augusztus 10-ig dől el, ki nyeri a közönség díjat, újra indult a szavazás.
Veszprém egyik belvárosi üzletében az eladó a pult alatt tartotta táskáját, melyet valószínűleg valaki kifigyelt és azt eltulajdonította.
A táskában volt mobiltelefon, gépkocsi indítókulcs, iratok és a tulajdonos teljes havi fizetése. A táskát az iratokkal később megtalálták az egyik üzlet mögötti területen természetesen a készpénz és a mobiltelefon nélkül tájékoztatott a rendőrség.