Hírgyár

Bon-Bon a Várkertben

Szolnoki Péter és Török Tamás szórakoztatja a Várkertbe látogatókat július 12-én, csütörtökön este 21.30 órától.

1995-ben alakult a Bon-Bon zenekar, Kapaszkodj meg! címmel jelent meg első albumuk. Első nagysikert a Petróleumlámpával arattak, azóta számtalan slágerrel, filmzenével ajándékozták meg a zenerajongókat.

A viharos szélben öt embert mentettek ki a Balatonból

Öt embert mentett ki a hét első két napján a viharos Balatonból a vízirendészet. Hétfő este nyolcvan-száz kilométeres erejű szél csapott le az üdülőövezetre.

A járőrhajóik végigjárták a vizet, figyelmeztetve mindenkit a közelgő veszélyre. A szél elsodort két gumimatracba kapaszkodó embert a déli part egyik strandjáról, egy gumicsónakos pedig Balatonvilágosnál került bajba. Fonyód-Bélatelep közelében pedig horgászok rekedtek egy stégen, ők kértek mentést. (hirado.hu)

Meddig marad torzó?

Még ebben az évben szeretné a Színházkertből az új helyére, a Barátság parkba áthelyeztetni az 56-os emlékművet a város alpolgármestere. Porga Gyulától a megyei napilap megtudta, jelenleg a megoldás részleteiről zajlanak a tárgyalások az emlékmű alkotójával, Rajk Lászlóval, aki egyben a kivitelezést végző cég tulajdonosa is.

Megszűnik az autópálya-matrica?

Megszüntetné januártól a gazdasági tárca az autópálya-matricák forgalmazását - közölte keddi számában a Népszava.

Az ilyen vignettáknak ugyanis jószerivel semmi szerepe nincs, hiszen az úthasználati jogosultságot rendszám- felismerő rendszer segítségével ellenőrzik. Vagyis lényegesebb, hogy a kamerákkal ellenőrzött autópályákon utazó autósok rendszáma szerepeljen a nyilvántartásban, mint az, hogy ki legyen ragasztva a szélvédőre a műanyag tikett. Mint a lap kiemeli, a matrica kiiktatása több száz millió forint megtakarítást hozhat az autópályákat kezelő cégnek. (mti)

Fenyőerdő és gabonatábla gyulladt ki

Erdőtűzhöz riasztották a tűzoltókat Veszprém megyében hétfőn délután.

Dáka településnél egy fenyőerdő aljnövényzete gyulladt ki, a tűz továbbterjedt, az erdő mellett lévő gabonaföld is meggyulladt, mintegy 20 hektáros területen. A település mellett összesen 50 hektárnyi terület égett.

A helyszínen a pápai, az ajkai, a sárvári, kapuvári, győri, fűzfői, pétfürdői valamint a veszprémi tűzoltó egységek küzdöttek a lángokkal. Az oltási munkálatokban 80 tűzoltó, 14 fecskendővel vett részt, a helyszínre kérték a veszprémi vízszállító autót is. (index.hu)

Oldalak