Asztrológiai szemlélet a nevelésben, vagy hogyan neveljük Kos, Bika Rák stb. gyerekünket? címmel Kertayné Körösi Zsuzsanna diszlexia, diszgráfia tanácsadó, spirituális terapeuta tart előadást a Városi Művelődési Központban május 15-én, kedden 17 órakor.
Zsebtolvajokat fogtak el a veszprémi buszpályaudvaron csütörtökön délután. A bűncselekménnyel összefüggésbe hozott három román állampolgár közül egy fiatal nőt és egy férfit vettek őrizetbe. A pályaudvar biztonsági kameráján készült felvételek alapján az egyenruhások egyértelműen beazonosították a tolvajokat, akiket a közelben igazoltattak.
A veszprémi Eötvös Károly Megyei Könyvtár Gyermekkönyvtára a 2006/2007-es tanévben is megszervezte az Országos Mesevetélkedő megyei fordulóit. A játékra 45 iskola 199 csapata nevezett, ebből 12 jutott be a megyei döntőbe.
Balogh Elemér író, a Napló korábbi főszerkesztője, Fuják József erdőmérnök, nyugalmazott bankigazgató, valamint a fennállásának 50. évfordulóját ünneplő Veszprém Város Vegyeskara nevében Erdélyi Ágnes karnagy és Bélafi László, a Veszprém Város Vegyeskara Baráti Kör Egyesület elnöke vehette át szombaton a Gizella-díjat.
Mátyusné Csonka Ágnes az év tanárának, Németh Gergely pedig az év növendékének járó Csermák-díjat vehette át a közelmúltban a zeneiskolában tartott gálakoncerten.
A járművek néhol munkaeszközként, néhol sportszerként jutnak szerephez, mivel a két tevékenység a fejlődés mozgatórugója és a létezése a kezdetektől fogva összekapcsolódik. A Veszprémi Off-road Club idén egy jótékonysági terepjárós találkozót szervez, melynek bevételével a Veszprémi Állatkert működését kívánja segíteni.
A Gizella Napok ünnepi programsorozat fő eseményeit rendezik a hétvégén Veszprémben. Kiállítások, táncgála, előadások, koncertek várják a kikapcsolódni vágyókat.