Hírgyár

Kezelhető a megyei költségvetés hiánya

A közgyűlés legutóbbi ülésén elfogadták a képviselők a megye költségvetését, amely kényszerű megszorításokat tartalmaz, az így kialakult 330 millió forintos hiány azonban kezelhető. Lasztovicza Jenő, közgyűlési elnök sajtótájékoztatóján kiemelte, az állami támogatás 739 millió Ft-tal kevesebb a tavalyinál.

Erasmus fórum

A Tudományos és Nemzetközi Ügyek Irodája szervezésében február 27-én 14 órai kezdettel Erasmus fórumot tartanak a Pannon Egyetem B épületi Konferenciateremben.

A fórum célja, hogy azon hallgatók, akik ösztöndíjjal szeretnének egy vagy több félévet eltölteni külföldön, tájékoztatást kapjanak a pályázati feltételekről és minden, a kint tartózkodást érintő teendőről.

Haydn, Kodály és Csajkovszkij

A Bartók Vonósnégyes lép színpadra február 26-án, hétfőn este hét órától a Városi Művelődési Központban.

Az együttes idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. Fél évszázadot átívelő, sikerekben bővelkedő pályájuk során meghódították az egész világ zeneszerető közönségét a londoni Carnegi Hall-tól a budapesti Zeneakadémiáig. Vezetőjük, Komlós Péter Kodály növendéke volt, ami megalapozta töretlen zenei sikereit.

Veszprémi műsorukon Haydn, Kodály és Csajkovszkij műveket adnak elő.

Oldalak