Hírgyár

Bábszínházi matiné

Lázár Ervinre emlékeznek a Kabóca Bábszínházban az Ödönke és a Hazudós egér című bábelőadással a Háromkirálynék matinén január 14-én, vasárnap 9 órától.

A kicsiket játszóház, játéktér, matiné koncert, kalandjáték, Háromkirályjárás, valamint gesztenyesütés várja a bábszínház épületében és kertjében.

Elkötötte a családi kocsit

Elkötötte a család Ladáját az a 15 éves fiú, aki a napokban egy pápai ház kerítésének hajtott neki.

A jármű önkényes elvételéről a családfő értesítette a rendőrséget, tíz perccel később pedig a kerítés rongálódást tudomásul venni kénytelen károsult. Utóbbi elmondta, hogy a Zsiguli vezetője a történtek után el akart menni a helyszínről. A balesetet sérülés nélkül megúszó, rendőrségre előállított fiúról kiderült, hogy nemcsak jogosítvány nélkül ült volánhoz, de az autót ittasan is vezette. A büntetőeljárást a helyi kapitányságon folytatják – tájékoztatott a rendőrség.

Késik a Sztornó

A HEMO tájékoztatja nézőit, hogy a január 17-én 17.30 órára meghirdetett Sztornó című magyar filmet az eredeti műsorrendtől eltérően a filmforgalmazó csak februárban tudja az intézménybe szállítani. Helyette A tégla című színes amerikai krimi-thrillert vetítik ebben az időpontban, valamint 20 órakor is.

Oldalak