Hírgyár

Magánszemélyek vagyongyarapodási vizsgálata

A magánszemélyek eltitkolt jövedelmeinek megállapítása gyakran nehéz feladat elé állítja az adóhatóságot. Az adózás rendjéről szóló törvény alapján, ha az adóhatóság megállapítása szerint az adózó vagyongyarapodásával és az életvitelére fordított kiadásokkal nincs arányban az adómentes, a bevallott és a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmének együttes összege, az adóhatóság az adó alapját is becsléssel állapítja meg - közölte az APEH.

Civil szervezetek és a területfejlesztés

Nemrég megnyílt a jogszabályi lehetőség a civil szervezetek számára, és tevékenyen részt vállalhatnak a területfejlesztési tervezésből, ott lehetnek a döntések születésénél, ők maguk is kezdeményezői lehetnek egy-egy fontos ügy térségi szintű „felkarolásában”, érvényesíthetik a másfajta látásmódjukat, innovatív gondolkodásukat.

Kigyulladt a szeméttelep

Kigyulladt tegnap délután a Cseri-erdőben a szeméttelep. A katasztrófavédelem megyei ügyeletétől kapott információ szerint 30 négyzetméteres területen 100 köbméter vegyes hulladék égett.

A lángokat eloltották és egy munkagép segítségével leföldelték. A terület késő délután újra visszagyulladt, ekkor már három gépjárműfecskendő és két vízszállító érkezett a helyszínre. Gondot jelentett, hogy a telepen tárolt hulladék több méter magasságban átégett. (napló)

Oldalak