Hírgyár

Shakespeare-est

Verses-zenés ráhangoló műsorral jelentkezik Valentin-nap közeledtével a Városi Művelődési Központ február 11-én, szerdán este hat órakor.

A programjában az első részben szerelmes szonettek szimfóniája hallható, majd a Pyramus és Thisbe című "Unalmas kurta színmű, szörnyű víg tragédia" lesz látható a Szentivánéji álomból.

A darabot előadja B. Fuchs Borbála, Fekete Veronika, Rábai Zsanett, Sebestyén Erika, Sz. Csordás Éva, Takács László, a Váci Mihály Irodalmi Színpad tagjai. Rendező: Felföldi Gábor.

Talajterhelési díj a Balaton-parton

Talajterhelési díjat kell fizetnie azoknak a jövő évtől, akik bár lehetőségük lenne, mégsem kötnek rá a balatoni szennyvízcsatornára.

A vizsgálatok szerint az elmúlt két évben nagyon sokat javult a helyzet, de akadnak renitensek. 2005 januárjától - három év alatt - fokozatosan köbméterenként 120 forintra növekvő ökoadót vetnek ki rájuk. A bevétel az önkormányzatok költségvetését gyarapítja majd. (magyar rádió online)

Kuriózum

Minden idők egyik leglátványosabb, legnagyobb szabású operafilmjével jelentkezik a filmklub február 10-én, kedden este hét órakor a Városi Művelődési Központban.

Az 1984-ben Francesco Rosi által rendezett Carmenben a főbb szerepekben Julia Migenes-Johnson és Placidó Domingo látható.

Szeptember 11. után

Joel Meyerowitz az egyetlen fotós volt, aki szabadon fényképezhetett a Ground Zero területén. Képeit a New York-i Városi Múzeumnak adományozta, ahol azok mindenki számára hozzáférhetőek. Fényképei az egész világ érdeklődését felkeltették. Az Egyesült Államok Külügyminisztériuma ebből az archívumból válogatta ezt a kiállítási anyagot, amelyet a világ 60 országának 200 városában mutatnak be. A veszprémiek az Egyetem aulájában nézhetik meg a fotókat február 10-én, kedden 16.30 órától. Tovább >>>

Oldalak