Évadzáró társulati ülést tart a Kabóca bábszínház június 17-én, csütörtökön délután két órakor. A Völgyhíd téri rendezvényen részt vesz Asztalos István alpolgármester.
Festett szobrok, tációk, fohászok címmel Péterfy Gizella tárlata nyílt meg a közelmúltban a Művészetek Háza Pincegalériájában. A kiállítás szeptember 12-ig látható. Péterfy Gizella festő- és szobrászművész. Alkotásaiból most Veszprémben nyílt kiállítás.
- balatoni civil szervezetek beperelték a vízügyi hatóságot -
Beperelte a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságot három civil szervezet a Balaton vizének állítólagos leeresztése, partvonalának - úgymond - önkényes kijelölése miatt.
- soha nem szántak még ekkora összeget az ország parlagfű-mentesítésére -
A BM, a KVM, az egészségügyi, környezetvédelmi, oktatási és még egy sor egyéb tárca közösen veszi szárnyai alá idén azt az ügyet, mely nemcsak a mezőgazdaság, de a népegészségügy szempontjából egyaránt fontos, sőt egyre fontosabb. A parlagfű magjai akár 30-40 telet is átvészelnek a mélyben, de ha egyszer megmozgatják a földet, akkor megindulnak világhódító útjukra.
S ha még az eső meg a szél is besegít, bizony sokan megkönnyezik a gyom áldásos, természettől kapott tulajdonságát. Azt hogy él és rendületlenül szórja a virágport. Hát ne engedjük neki...
A Stratégiakutató Intézet szervezésében megrendezett Álmodj régiót! elnevezésű intelligens régiótervezési vetélkedőn a Veszprémi Egyetem is képviseltette magát. A hagyományteremtő szándékkal megrendezett országos versenyen a hét tervezési-statisztikai régió képviseletében induló csapatoknak a saját régiójuk bemutatását követően annak intelligens jövőképét kellett elkészíteniük.
A parlagfű elleni védekezés időszerű tennivalóiról tartanak sajtótájékoztatót a Városházán június 16-án, szerdán délelőtt. A legfontosabb tudnivalókat a Polgármesteri hivatal, valamint az ÁNTSZ képviselői ismertetik a jelenlévőkkel. Világháborús "ajándéknak" tekinthetjük a parlagfüvet, amelyet az I. világháború alatt hoztak át Észak-Amerikából. A mai Magyarország területén a 20-as években a dél-somogyi részeken már megtalálható volt a nagy uradalmakban, ahonnan az áruszállítási útvonalak mentén szétterjedt a déli részeken, majd észak felé.
Az MTA Veszprémi Területi Bizottsága által életre keltett Művészet és társadalom című rendezvénysorozat következő vendége Nádas Péter író. A VEAB-székhézban június 16-án, szerdán 17.30 órakor Fenyvesi Ottó, költő kérdezi a klubest vendégét.
A gyapjaslepke hernyói lepték el májusban a Balaton-felvidék erdeit és gyümölcsöseit; a szakemberek szerint már csak két hétig tart a hernyóinvázió, mert azt követően bebábozódnak. Tovább >>>
Nem volt bekötve a biztonsági öve annak a férfinak, aki kedd reggel halálos balesetet szenvedett a 82-es úton.
Csesznek környékén a járművet egyedül vezető 56 éves férfi Fiat Ducato-ja az útpadkára szaladt, a balul sikerült ellenkormányozás következtében a sofőr kiesett a felboruló teherautóból, majd maga a jármű is rádőlt. A helyszínre érkező mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani. Bár a vizsgálat még folyik, feltételezhető, hogy a nem az út vonalvezetésének megfelelő járművezetés a baleset oka - tudtuk meg a megyei kapitányság sajtószolgálatától.