Búfelejtő győzelem

Megvan sorozatban a tizenhetedik győzelem

A Fotex KC Veszprém a Bajnokok Ligájából való kiesés után lépett pályára a magyar bajnokságban. A bakonyiak jó ellenfelet kaptak a búfelejtőhöz, a Csömör nem mutatott különösebb ellenállást a királynék városában. A rendkívül sportszerű találkozón folyamatosan potyogtak a gólok, a hazaiaknak még az ötven gól is elérhető közelségbe került, ám végül "csak" 43-ig jutottak Perezék.

Egy félidő kevés

Szoros csatában vesztett a VESC a Hegyvidék otthonában

A Veszprémi Egyetem SC NB I/B-s mérkőzésen a Hegyvidék Diana otthonába látogatott. A bajnokságban mindkét csapat a felsőházba kerülésért küzd, így a csatának nagy volt a tétje. A vendégek ennek megfelelően játszottak az első két negyedben, végig kezükben tartották a találkozó irányítását. Fordulás után az öltözőben maradt a bakonyi csapat, fordítottak a fővárosiak, és végül nagy csatában begyűjtötték a fontos győzelmet. A veszprémiek közel álltak a sikerhez.

Szombaton döntenek a civilek

- alakulnak a regionális és országos kollégiumok -

Közel 7 milliárd forintot osztanak el évente azok a kollégiumok, amelyeket a Nemzeti Civil Alapprogram Tanácsának döntése alapján hoznak létre e hét végén az ország civil szervezetei. Így megszűnik az a gyakorlat, hogy egy parlamenti bizottság határoz a civileknek juttatandó támogatásról.

Balatoni jelenlét a turisztikai kiállításokon

A Balatoni Regionális Turisztikai Projekt Iroda - a tavalyi esztendőhöz hasonlóan - az idén is ingyenesen juttatja el a belföldi turisztikai kiállításokra a Balaton régió turisztikai és idegenforgalmi nevezetességeit népszerűsítő prospektusokat és kiadványokat, amellyel hozzá kíván járulni a helyi vállalkozók, szolgáltatók és szobakiadók megismertetéséhez és népszerűsítéséhez, közölte az intézmény igazgatója. Tovább >>>

Ismét kinyit a Nivegy-völgy

Bluesberryvel nyit a Nivegy-völgyi Borok Háza. A város egyik népszerű étterme megújult arculattal nyitja meg újra kapuit február 28-án szombaton. Az újításokat mi sem jelzi jobban, minthogy a Bluesberry zenekar dallamos rockzenéje szórakoztatja este nyolc órától a Nivegy-völgyi Borok Házának vendégeit. Jegyek a helyszínen kaphatók.

Táboroztatók Országos Konferenciája Zánkán

Pénteken veszi kezdetét a Táboroztatók Országos Konferenciája Zánkán, a Gyermek és Ifjúsági Centrumban. A háromnapos rendezvény fővédnöke Pál Béla, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium politikai államtitkára, valamint Lasztovicza Jenő, az Országos Idegenforgalmi Bizottsága elnöke. Tovább >>>

Nincs fennakadás

Helyenként közel 10 centis hó hullott a megyében az elmúlt éjszaka. Az Állami Közútkezelő Kht. Veszprémi kirendeltségének ügyeletese elmondta, jelenleg is 43 járművük járja az utakat, ennek megfelelően a főutak hókásásak, latyakosak, a mellékutak a letaposott hótól síkosak.

Balesetről a reggeli órákig nem érkezett bejelentés a mentősök ügyeletére. A hétvégén újabb havazásra, majd hófúvásra lehet számítani.

Tanárok adtak koncertet a Csermákban

A Csermák Antal Zeneiskola tanárai adtak koncertet csütörtökön délután az intézményben.

A hangulatos és tizenöt éve hagyományos eseményen fellépett Kocsis Attila, Királyné öcsi Krisztina, Uher Bertalan, Győrfi Judit, Murka István, Marosfalvi István, Czingili Zsuzsanna, dr. Nagy Tamásné, Onoferné Kecskés Judit, Tóth Péter és vendégként Kováts Péter vezetésével a Mendelssohn Kamarazenekar. (napló)

Oldalak