Szerda este fél tízkor jött létre a megállapodás az FVM és a demonstráló gazdák képviselői között, és aláírták az erről szóló nyolcoldalas dokumentumot. Egyben bejelentették, hogy a tiltakozó gazdák nem demonstrálnak tovább, és az elégedetlen termelők nem tartják meg sem a csütörtökre, sem a péntekre meghirdetett nagygyűlést - közölte Dékány András, az Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) szóvivője a megállapodás megkötését követően az MTI-vel. Tovább >>>
Nagy sikert aratott a két héttel ezelőtt bemutatkozott Polifilm Műhely Filmklub. A Művészetek Háza által életre keltett rendezvény következő előadására február 26-án, csütörtökön este hat órakor kerül sor, amikor is a Magyar Független és Videó Szövetség mutatkozik be. A vetítés után Czabán György filmrendező és Győri Csilla a szövetség titkára beszélget a közönséggel filmekről, filmkészítésről és a független filmes létezésről. Tovább >>>
Négy súlyos és négy könnyű sérültje van annak a szerda délelőtti balesetnek, amely a 8-as főúton Veszprém közelében történt. Várpalota felől a megyeszékhely irányába közlekedett egy betegeket szállító mentőautó, amelyben két betegápoló és négy beteg tartózkodott. Veszprém előtt két kilométerre észlelték a mentősök, hogy az út baloldalán árokba csúszott egy személyautó. Tovább >>>
Veszprém megye városai különböző megoldásokat kerestek a pedagógusok béremelésének kifizetésére. A legtöbb önkormányzatnak gondot okoz, hogy a bérfejlesztés nélküli alapbér keret sem áll rendelkezésre. Ez azt jelenti, hogy az inflációkövető, hatszázalékos bérkiegészítés forrásait is nehéz előteremteni.
A férfi kézilabda NB I alapszakaszában a 17. forduló mérkőzését rendezték tegnap este, melyen az újonc nyírségiek vendége volt a magyar bajnok.
A Bajnokok Ligájából a hazai mezőnybe visszatért veszprémiek csak a mérkőzés elején engedte érvényesülni a lelkes újoncot, végül 23:34 arányban bizonyult jobbnak. A Fotex KC legközelebb Csömör ellen játszik Veszprémben. (napló)
A veszprémi rendőrök kedden délután fogták el azt a 22 éves szombathelyi férfit és a 35 éves nő társát, akiket a Vas megyei rendőrök a február 12-én, Szombathelyen történt Felsőőr utcai emberöléssel gyanúsítanak.
Az egyik veszprémi hipermarket környékén fogták el a férfit, majd két óra múlva egy hajléktalanszálló környékén a nőt is - tájékoztatott a Vas megyei rendőrség sajtószolgálata.
Emberölés bűntette, kábítószerrel visszaélés vétsége és kifosztás bűntette elkövetése megalapozott gyanúja miatt - fogva tartása mellett - folytatott eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Főosztálya J. Csaba 26 éves veszprémi férfi ellen - tudatta az Objektív Hírügynökséggel a BRFK Kommunikációs Osztálya.
Beszélgetés Dr. Tóth Dezsővel a dákai Szülőföld Baráti Körről című rendezvényre kerül sor a Laczkó Dezső Múzeum Baráti Köre rendezésében február 26-án, csütörtökön délután négy órakor a Múzeum épületében.