Sokan úgy gondolják, hogy ő csak a pénzért felel. Azonban a feladata ennél sokkal összetettebb. A Kontroll című film producerével, Hutlassa Tamással a veszprémi bemutató előtt beszélgettünk munkájáról, a skatulyázásról, az elvárásokról és a lehetőségekről.
Halálsötét pró-za és tudományos élet - Fenyvesi Ottó V-VI.
Költő, író, szerkesztő. A Magyar Tudományos Akadémia veszprémi (Észak-Dunántúli) regionális bizottságának a munkatársa.
Délvidéken, Bácskában, Gunarason született 1954-ben. Bácstopolyán járt általánosba és gimnáziumba. Az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karán magyar nyelvet és irodalmat tanult (1973-1978).
Az idei év legnagyobb veszprémi ingatlan beruházása indul májusban. A belváros eddig ipartelepként használt részén zárt lakópark épül. Az SCD Group beruházásában megvalósuló építkezés során az Egyetemvárosban elhelyezkedő 4 hektáros területet alakítják át lakóövezetté. A két lépcsőben megvalósuló lakópark első ütemében 270 lakásos lakópark készül el, majd az ezt követő második szakaszban egy szolgáltatóház és újabb 40 lakás kerül átadásra. Tovább >>>
Példaértékű összefogásról adtak tanúbizonyságot több százan azzal, hogy jegyet váltottak Szabó Zoltán támogatására rendezett jótékonysági estre. Civilek, közéleti személyiségek, sportolók látogattak a közelmúltban a Hemóba, hogy mielőbbi gyógyulást kívánjanak a szeptemberben súlyos gerincsérüléssel járó közlekedési balesetet szenvedett fiatalembernek. Tovább >>>
Töretlenül fejlődik, bővül a Veszprémhez közeli Nemesvámos ipari parkja. A 2700 lelkes település másfél évtizede különleges erővel vonzza az egyéni és társasági vállalkozókat. Az otthonteremtőkön túl ezek is nagy számban vetik meg lábukat a faluban. Napjainkban 227 gazdasági vállalkozást tartanak nyilván a településen. Tovább >>>
Henger Károly, a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökének köszöntője után Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a kamarák idei feladatairól beszél a Veszprém Megyei Önkormányzat és a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara idei gazdasági évnyitóján január 30-án, pénteken délután két órakor a Megyeháza Szent István-termében.
Az előadók között lesz dr. Gaál Zoltán, a Veszprémi Egyetem rektora, dr. Bod Péter Ákos egyetemi tanár és Petschnig Mária Zita a Pénzügykutató Rt. Képviseletében, aki a hazai gazdasági kilátásokat elemzi. (napló)
Negyedóra alatt elfogták azt a veszprémi zálogházi rablót, aki szerdán fegyverrel kényszerített három alkalmazottat a pénz átadására - közölte az MTI-vel a rendőrség.
Újabb koncerttel jelentkezik a Marica Music Café. Berki Tamás és a Black Box Trió biztosít felejthetetlen zenei csemegét január 30-án, pénteken este. A hangulatot Mohai Tamás gitárjátéka teszi még emlékezetesebbé.
A Nagy László Általános Iskola diákjai állítottak össze egy kulturális programokkal tarkított gálaműsort, amit január 30-án, pénteken délután öt órakor mutatnak be a veszprémi Hemóban.