"Árkot ástunk Kétpón a falu köré, hogy ne öntse el a víz, jtszóteret építettünk a gyerekeknek, aztán a nyári szünetben együtt játszottunk velük- ne érezzék, hogy kulcsos gyerekek -, szemetet szedtünk, gitároztunk fogyatékos srácoknak, aztán elvittük őket kirándulni. Ötven gyerek arcát festettem ki, mosolyogtam és cipekedtem az asszonyok rendezvényén, és mindezt önként, ingyért; a törvény szerint feketén" - vagy hogyan is?
Az idén jobbak a magyar gazdaság kilátásai, mint az előző években ezt a kijelentést nem valami hivatalból optimista kormányzati ember tette, hanem az általában inkább szkepticizmusáról ismert Petschnig Mária Zita, a Pénzügykutató Rt. Tudományos főmunkatársa. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (VKIK) és a megyei önkormányzat hagyományos gazdasági évnyitóját összességében azonban csak igen óvatos optimizmus jellemezte.
Somody Zsuzsa, a Veszprém TV munkatársa, a Kukkantó című gyermekműsor szerkesztője nyitja meg a Mackómesék című kiállítást a Március 15. úti Klubkönyvtárban február 2-án, hétfőn 10.30 órakor.
A kiállított tárgyakat a Ringató óvoda óvónői állították össze, amit március 5-éig lehet megtekinteni.
Történelmi előadást tartanak a Városi Művelődési Közopntban Volt egyszer egy rendszerváltás címmel február 3-án, kedden délután öt órakor.
Romsics Ignác, az ELTE professzora, akadémikus tart előadást, aki történelmünk legutóbbi sorsfordulójáról írt nagysikerű könyvet. Az előadás után a közönség kérdéseket tehet fel, illetve azonnal el is mondhatja véleményét a hallottakról.
Egy 16 éves fiút saját házuk előtt gázolt el egy autó, amelyik megcsúszott és lesodródott az útról pénteken délután Úrkúton tudta meg az Objektív Hírügynökség a Veszprém Megyei RFK sajtószolgálatától.
Új előadássorozatot indít a Városi Művelődési Központ A pszichológia ösvényein címmel, melynek célja, hogy feltáruljanak azok a pszichológiai ismeretek, melyeket az érdeklődők hasznosan be tudnak építeni hétköznapi életükbe.
Mesterek: Freud és Jung - munkái ismeretében találunk választ kérdéseinkre. Az első előadásra február 2-án, hétfőn este hat órakor kerül sor Ismerd meg önmagad címmel.
Karády Katalin filmcsillagba a nagyhatalmú kémfőnök szerelmes. A nagy nő viszont vonzódik egy szegény, üldözött dalszövegíróhoz. Hármójuk különös kapcsolatáról szól a II. világháború éveiben játszódó tragikomikus film.
Bacsó Péter filmje, a Hamvadó cigarettavég február 2-án, hétfőn este hét órakor látható a Metropolisz Filmklub műsorán a Városi Művelődési Központban Nagy-Kálózy Eszter, Cserhalmi György és Rudolf Péter főszereplésével.
Felemás érzésekkel álltam fel székemről szombaton a Pannon Várszínház Téli utazás című előadásának premierje után. A darab Franz Schubert dalciklusára épül, és több művészeti ág - színház, zene, ének, tánc, irodalom, festészet - elemeit ötvözi magában.
A régi szép idők csendes téli időszakát, mikor a munka is áttelelt mogorva mackóként, bálozással ütötték agyon eleink. Hajdanán, a hosszú teleken nemcsak a társasági élet fontos találkozóhelyei voltak a bálok, a szórakozás mellett itt születtek a házasságok, valamint a fontos gazdasági és politikai döntések is.