Az EX Symposion szerkesztősége, a Veszprémi Egyetem Magyar
Irodalomtudományi Tanszéke, valamint a Műveszetek Háza konferenciát szervez Falu és Irodalom címmel november 4-én, kedden délután négy órakor a Pincegalériában.
Az öszzejövetel vendégei Balázs Attila író, Józsa Márta író, publicista, Mészáros Sándor író, kritikus, Sebők Zoltán, művészeti író és Szilágyi Zsófia irodalomtörténész, kritikus.
Szervezeti fórumot tart az MSZOSZ megyei szervezete Budapest úti szákházában november 4-én, kedden délelőtt tíz órától. A rendezvényen részt vesz Szőke Károly, a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke és a 2004. évi költségvetés tükrében beszél a munkavállalók és nyugdíjasok helyzetéről.
A filmklub november 3-án, hétfőn este hét órakor ezúttal a Baran című iráni filmet mutatja be. Az iráni fiú és az afgán "feketemunkás" lány története gondolatilag és képileg is gyönyörűen megfogalmazott valódi moziélmény. Nem véletlenül vezeti a film az egyik legnagyobb budapesti téka népszerűségi listáját.
A videoprojektoros vetítésen Az ősz meséje című feliratos francia film lesz látható november 4-én, kedden este hét órakor. A rendező Eric Rohmer az új hullám nagy rendezőinek egyike, aki idős korában is alkot. Az ősz meséia Négy évszak ciklus befejező darabja. A rejtőzködő korrajz képsoraiban szerelmi kapcsolatok bontakoznak ki.
A Magyar Tudomány Hete programsorozatban a Pápai Református Gyűjtemény könyvbemutatójára kerül sor a VEAB székházban november 4-én, kedden délután két órakor. Az eseményen közreműködik Mészáros Ernő akadémikus, Kósa László akadémikus, Köntös László a gyűjtemény igazgatója és Hudi József a VEAB Történettudományi Szakbizottságának elnöke.
Rákócziak emlékezete címmel képes levelezőlap kiállítás nyílik a néhai Vida László gyűjteményéből november 4-én, kedden a Március 15. úti Klubkönyvtárban, amely november 19-ig tekinthető meg.
Kellemes időben fogadta a harmadik helyezettet a Veszprém LC és az utóbbi időkben megszokott kínkeserves játéka helyett, most egy szervezett csapat benyomását keltette a hazai együttes
Akinek pénze van, hagyja a fenébe a tömegközlekedést, kocsiba vágja magát, és suhan be munkahelyére, illetve előzgeti kint a főutakon a távolsági buszokat. Ezzel még nem is lenne baj, de a megnövekedett autóforgalom mellett a morál sajnos negatív irányba változott - a legfontosabb szabály: kussolj, és takarodj a nagyobb autó elől.
Az elmúlt napokban komoly fennakadást okozott a belvárosi jelzőlámpák új programozása. A kezdeti nehézségeket követően úgy látszik - lassan -, helyre áll a rend. De az időközönként kialakuló kaotikus helyzet a megyeszékhely több pontjára is jellemző. Vajon van megoldás?
A Veszprém Digitális Város (VDV) program egyik jelentős eleme a Nonprofit Portál. Október 28-án elkezdődött a rendszer feltöltése és tesztelése. Amennyiben komolyabb hibákra és hiányosságra nem lelnek a portál üzemeltetői, úgy két héten belül a nagyközönség - elsősorban a civilek - számára hozzáférhetővé válik a VDV program legújabb szolgáltatása. Tovább >>>