Csütörtökön, november 6-án 10 órakor a VEAB Székházban a Magyar Tudomány Hete rendezvénysorozat keretében a Fiatal Kutatók konferenciája kerül megrendezésre a VEAB Neveléstudományi Szakbizottságának szervezésében.
Az Expresszó Klubmozi műsorára csütörtöktől két új alkotás kerül (melyeket vasárnapig játszanak). Este 6-kor a Birtokviszony című színes amerikai filmdrámát láthatják a mozikedvelők, 20.30 órától pedig a Tomb Raider 2-t - Az élet bölcsőjét (színes szinkronizált amerikai akciófilm) vetítik. Tovább >>>
Negyvennégyet szórt a Fotex KC Veszprém a Békésnek
A férfi kézlabda-bajnokság kilencedik fordulójában Békéscsabára kellett volna utaznia a Fotexnek, de a két csapat - a dániai BL-meccsre tekintettel - felcserélte a pályaválasztói jogot. A bakonyiakhoz csak a napokban csatlakoztak az északi túrán járt magyar válogatott játékosok, valamint a horvát és szerb légiósok is. Mindez egy kicsit meg is látszott a csapat játékán, persze a biztos győzelem nem forgott veszélyben.
Mint azt észlelhettük, a Nobel-díj átadása után Kertész-kultusz alakult ki kis hazánkban - de jó is lenne, ha csak ilyen típusú kultusszal találkoznánk történelmünkben -, sorozatban adják ki az író könyveit, a Sorstalanságot megfilmesítik, s színházban is műsorra tűzik. A színpadi adaptációt a József Attila Színház valósította meg, s ez az előadás vendégjátékként felkerült a Pannon Várszínház műsorára is.
Irodalmár került az Eötvös Károly Veszprém megyei Könyvtár igazgatói székébe. Praznovszky Mihályt minden könyv és könyvtári dolgozó szinte régi ismerősként üdvözölte, nem is bántja őket. Régi vágya, hogy a könyvtár egy hangulatos, varázslatos hely legyen. Ezen dolgozik, miközben csendes harcot folytat a fenntartók megszorító költségvetési gondolkodásmódjával.
Egy könyvtár vezetése felelősség is
- Mit érez egy irodalmár, amikor rábíznak egy könyvtárat? Olyasmit, mint egy torkos gyermek az édességboltban?
Szerdán, november 5-én 18 órakor, a Veszprémi Egyetem Aulájában találkozhatunk a magyar irodalom egyik legendás személyiségével, Faludy György íróval. Az írói est után mester dedikálja műveit.
November 5-én, szerdán 17 órakor jelentkezik a VMK-ban a Civil Szabadegyetem új szemesztere - stílusosan - Új gondolkodás címmel. Kövi Gábor tanár előadásának témái: A radiesztézia, mint a tudat kíváncsisága a biológiai személyiség iránt, és annak optimális beillesztése a biológiai és egyéb tudatok rendszerébe. Az emberi test rezgései. Az optimális rezgés, egészség, az optimális viszonyok.
Az Expresszó Klubmozi november 5-én, szerdán két filmet vetít. A Magyar Imázs Filmklubban 18 órakor A Rózsa énekei című magyar alkotás kerül bemutatásra, az esti mozi pedig 22 órakor a 8 mérföld (amerikai film) lesz. Tovább >>>
A HEMO szerdai (november 5.) mozikínálatában két filmvígjáték szerepel. A Ki nevel a végén? amerikai filmvígjáték (20 órakor) mellett a Kortárs Filmklubban a Valami Amerika című, nagy közönségsikert aratott magyar alkotást (17.30 órakor) láthatjuk. Tovább >>>