Nemzetei Fejlesztési Terv keretében megvalósult Veszprémi Felsőoktatási Vállalkozásfejlesztési Központ (FeVáK) létrehozása pályázat zárókonferenciáját november 28-án tartották a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karán.
Szoros csatában nyert a Veszprém a Dunaferr otthonában.
A félidőben és a mérkőzésen végén egyaránt három gólos előnye volt a Veszprémnek, vagyis Mocsai Lajos tanítványai elhozták a két pontot Dunaújvárosból. Ez egyben azt is jelenti, hogy az MKB Veszprém együttese megnyerte a férfi kézilabda bajnokság alapszakaszának B-csoportját.
Az autóvezetés során a KRESZ-táblák sokszor csupán a bosszankodást váltják ki a sofőrökből, ám más alkalmakkor komoly segítségükre is lehetnek. A legegyszerűbb példa erre a kanyart jelző tábla. Már akkor, ha minden rendben van.
A korszakváltás visszaesést jelent, ennek mértéke kérdéses
A csapatépítés, a hosszú távú gondolkodás érdekében bizonyos fokú eredményességet feláldoztunk. Részben a balszerencsének is köszönhető, hogy hamar búcsúznunk kellett a Bajnokok Ligájától, a KEK-ben nem elképzelhetetlen egy komolyabb siker, a magyar bajnokságban pedig lépéselőnyben vagyunk nyilatkozta lapunknak Magyarády Péter, az MKB Veszprém Kézilabda Club operatív és gazdasági elnöke.
Néha eszembe jut, vajon mi a fityfenét kell várni több mint fél évet arra, hogy a filmszemlés filmek eljussanak a mozikba. Arról már nem is beszélve, hogy esetleg egy veszprémi moziba. Nos, a 2007-es Filmszemlén három díjat (Diákzsűri, Aranyolló, Legjobb szerzői) is bezsebelő Iszka utazása című Bollók Csaba alkotást november közepén kezdték vetíteni a fővárosi mozik, s ha már Pesten jártam, gondoltam, ezzel a filmmel nagyon nem lehet melléfogni.
1987. november 29-én, Taksony napján egy csimpánzkölyök születésének örvendhettek a Budapesti Állatkertben. A születésnapja egyben névnapjává is vált a kis emberszabásúnak, aki még fiatalon, 1992. július 15-én érkezett meg a Veszprémi Állatkertbe, amelynek ma is egyik legnépszerűbb lakója.
Nagy erőkkel keresi a rendőrség az észak-balatoni település, Alsóörs 44 éves postásnőjét, akinek az eltűnését kedden jelentették a rendőrségnek; az asszony kerékpárját szerdán Balatonalmádi határában, egy erdős területen találták meg.
A postásnőnek kedden több százezer forintnyi nyugdíjat kellett volna kikézbesítenie - mondta Dániel-Tóth Zoltán, megjegyezve, hogy nincs meg a pénz sem, így az idős emberek nem kapták meg a járandóságukat.
A szóvivő szerint az asszonyt kedden 13 óra 30 perckor látták utoljára az alsóörsi utcán a lakása felé haladva. (stop)