Ha egy kemény legénynek lánya születik, az a sors fintora. Ha három jó baráttal közel egyszerre történik ez meg, könyv születik belőle. Árpa Attila, Bochkor Gábor valamint Gesztesi Károly Macsó papák című könyvükben árulják el, hogyan változtatta ez meg életüket. Vagy éppen hogyan nem.
A Veszprém Presszó törzsasztala hétvégi összecsapásán a fröccsök mellett a színházról ejtettek szót. Mindenkinek volt véleményes a Petőfi Színház aktuális igazgatóválasztása kapcsán. Csak egyet sajnáltak, hogy nem ők választanak.
Ez egy nagyon őrült mozi. Őrülten őrült, viccesen őrült, abszurd és groteszk, tréfarépás és répatortás. Komolyan fejreáll tőle az ember, maga alá nevet és figyel, hogy jók-e a reakciói, hogy ki(ne)vetik-e maguk közül mások, s mernek, akarnak, tudnak-e nevetni mindazon, amin ő tud, mindazon, amit ő lát, mindazon, amit tapasztal; már amennyire elhiszi, hogy ami a szeme elé tárul, az valóban van, valóban létezik.
A SZABAD-SAJTÓ Kulturális és Ifjúsági Egyesület elsősorban azért jött létre annak idején, hogy a Veszprém Index on-line folyóirat működési feltételeit biztosítsa. Emellett viszont az első pillanattól fogva célul tűztük ki azt, hogy nem virtuálisan megvalósuló kulturális rendezvényeket is kezdeményezzünk, lebonyolítsunk a városban. Egyik ilyen, ma már hagyományosnak mondható programunk a Pannonfíling Mozgóképes Találkozó, melyet idén harmadszor szerveztünk meg.
Milyen gondokat okozott a villamostelep áthelyezése, milyen megoldás született a gőzfürdő felépítésére, milyen volt egy tipikus korabeli gazdasági bűncselekmény? Vajon száz évvel ezelőtt milyenek voltak az emberek, hogyan intézték ügyes-bajos dolgaikat, mi foglalkoztatta őket, miről álmodhattak? A Veszprémi Hírlap éppen száz évvel ezelőtti számából válogatott cikkek talán választ adhatnak kérdéseinkre.
A Veszprémi Civil Ház a Microsoft Korlátlan Lehetőségek programja keretén belül ingyenes számítógépes képzést tart civil szervezetek képviselői részére.
A Városi Művelődési Központban működő filmklub november 26-án, hétfőn 18 órakor az Érzékek iskolája című magyar filmet tűzi műsorra.
A húszéves cigánylány, Csokonai Lili archaikus nyelvezetű fiktív naplóját követve fokozatosan tárul föl előttünk egy egyoldalú szerelem krónikája. Sólyom András fimjében a főszerepet Gryllus Dorka és Kaszás Attila játssza.