A magyar nyelv bővelkedik homonimákban, azaz azonos alakú szavakban. Egy-egy ilyen szóval való játék érdekes eredményeket hozhat mind a nyelvészet, mind más tudomány-, illetve művészeti ág területén. Lássunk tehát egy példát egy homonima vizuális feldolgozására!
Pál Béla országgyűlési képviselőtől, a KDRFT elnökétől
Mit kíván tenni a Minisztérium annak érdekében, hogy a 8-as számú főközlekedési útvonal a kérdésemben jelzett helyszíneken, forgalmi csomópontokon közlekedésbiztonsági beruházásokkal, valamint a településeket elkerülő utak megépítésével mielőbb biztonságos legyen?
Tematikus Napok keretében tájékoztatják a pályázókat a Közép-dunántúli régióban elnyerhető uniós támogatásokról. A tét óriási, ugyanis mintegy 70 milliárd forint áll rendelkezésre 2007-2008-ban a Regionális Operatív Program keretében. A turizmusfejlesztésre pályázók számíthatnak a legjelentősebb támogatásra, közel 22 milliárd forint fordítható erre a célra.
Még tavasszal volt szerencsém beszélni az Ars Sacra Galéria előadássorozat egyik szervezőjével. Ő akkor nekem nagy durranást, országos hírű előadőművészeket ígért a nyitó évre. Bevallom, magamban mosolyogtam a dolgon, gondolván, pont ide, a pannonnihil csendes kisvárosába kit is lehetne elcsábítani. Aztán szépen kinőtte magát a rendezvény, csütörtökön például Lovász Irén koncertjének ad otthont a sokáig üresen álló piarista templom.
A fennállásának 25. évfordulóját ünneplő Jendrassik-Venesz Szakközépiskola és Szakiskola múlt heti jubileumi gáláján nem csupán köszöntések hangzottak és kulturális műsorok zajlottak, hanem az iskola három munkatársának Cziráki Károlynak, Dr. Próder Józsefnének és Szelényi Gézának átadták a város Pro Meritis Díját. Alábbiakban a díjak indoklását olvashatják.
A Mystery Gang 1998. márciusában alakult, hogy megidézze az '50-es évek rockabilly életérzését.és azon kevés magyar zenekar egyike, amelyek saját műfajukban világhírre tettek szert.
Megnehezíti a közterületek takarítását a házak elé söpört levélkupac. Az alábbiakban egy gyakran visszatérő problémára szeretnénk felhívni a lakosság figyelmét áll a Polgármesteri hivatal közleményében.