Azt, hogy a közúti közlekedési morálunk a béka segge alatt van, nem kell különösebben magyarázni, botrányok és tragikus esetek követik egymást gondoljunk csak Vadász János volt szocialista politikus játékpisztolyos-fenyegetős ügyére. Azért néha olyan hírekről is lehet hallani, amikor a rosszfiúk, az erőszakosak húzzák a rövidebbet. Íme, itt egy példa nem képben, hanem írásban elmesélve.
Angliában nem más kárára, hanem a saját örömükre élnek az emberek
A negyvenes, két szakvizsgával rendelkező, rutinos orvos egy jól prosperáló fővárosi kórház részlegvezetését adta fel egy angliai munkáért. A szépen ívelő vezetői karrier helyett inkább beosztott orvosi állást vállalt. A miértre egyszerű a válasz: mert ott jobb, még így is. Ott boldogan lehet élni. Ott lehet örülni az életnek.
Az oktatási rendszerünkbe be kelleni építeni a betegjog tanítását
A formálódó, változó egészségügyi szabályozás természetesen a betegjogi képviseletet is igen nagymértékben érintette, és elmondható, hogy jelenleg is folyamatosan érinti, hiszen a gyakorlatban még most is találkozunk olyan problémákkal, amelyek eddig még nem jelentkeztek. A panaszok, megkeresések száma legalább 30%-ban nőtt. nyilatkozta lapunknak Dr. Antal Géza betegjogi képviselő.
Véradó buli elnevezéssel ötödik alkalommal rendezik meg az őszi nagy véradó- és egészségnapot október 13-án, szombaton Veszprémben, a Pannon Egyetem aulájában - mondta az Országos Vérellátó Szolgálat közép-dunántúli régiójának igazgatója sajtótájékoztatóján.
A Balaton és környéke 2007-ben az elmúlt évek egyik legjobb nyári szezonját zárta a balatoni szálláshelyeken, és kiemelkedő eredmény született a belföldi vendégforgalmat illetően közölte a Magyar Turizmus Zrt.
Őrizetbe vették a pápai rendőrök azt az 54 éves férfit, aki a város egyik parkjában szerdán éjszaka megerőszakolta öt hónapos terhes alkalmi nőismerősét.
Közös éjszakai akcióba indulnak október 12-én, pénteken a rendőrök Veszprémben a Közterületek Biztonságáért Fórum tagjaival.
A szórakozóhelyi ellenőrzések célja, hogy megelőzze a fiatalok éjszakai közterületi jogsértéseit. A társhatóságok mellett az ellenőrzésekre pedagógusokat is hívtak, hogy közvetlen tapasztalatokat szerezzenek a diákok iskolán kívüli időtöltéséről. A szervezők célja, hogy a város lakói életközeli tudósítások segítségével alkossanak képet a megyeszékhely hétvégi esti életéről.