Július elsejétől reggel 8 és 20 óra között folyamatos légiirányítás zajlik a repülőtér irányítótornyában - mondta el a megyei napilapnak a területet megvásárló Budawest Airport Holding Zrt. képviselője.
Több beépítési övezetben is emelkedik az új épületek magassága, nem kell ábrázolni a vízpart-rehabilitációs tanulmánytervek térképlapjain az engedély nélkül feltöltött területeket, és szabadon kotorhatók a nádasok - ezek az új szabályok is bekerültek a július 26-án hatályba lépő balatoni vízpart-rehabilitációs szabályozás követelményeit módosító kormányrendeletbe, amely a Magyar Közlönyben jelent meg.
Jobbról az első a feleségem, mellette az anyósom, mellette a nővérem, aztán a sógornőm, végül a legszélén az anyám...
Ááá nem is, baloldalt áll az anyósom, a feleségem a jobb felén van, középen pedig az anyám...
A francba, most jut eszembe, hogy a lányom is ott volt, valszeg ő balról az első, de akkor a sógornőm nem volt ott?...
- viszontválasz a miniszterelnöki látogatás ügyben -
Rosszul emlékezik Czaun János. Decemberi napirend előtti felszólalásomban elsősorban nem azt nehezményeztem, hogy az egyik civil szervezet meghívására városunkba érkező közjogi méltóságot, Szili Katalint miért nem fogadta a polgármester, pedig Ő is hivatalos volt a Kossuth-teremben szervezett ünnepségre. Sokkal inkább azt a reményemet fejeztem ki, ha jelen lett volna, talán megakadályozza a tüntetők elfogadhatatlan viselkedését a Városháza előtt.
A világ hírközlő szervei 2007 június első heteiben lázban égtek, mert szigorú biztonsági intézkedése mellett Heiligendammban ülésezett nyolc állam vezetője, amit a G8-ak csúcstalálkozójának neveznek. Három téma megvitatására került sor a megbeszéléseken. Első a klímaváltozás égető gondjainak megoldása, a második Afrika megsegítése, a harmadik a világ gazdaságának kérdése. Szerepelt egy segédtéma is ez az USA rakétavédelmi rendszer európai telepítésének nemzetközi feszültségét volt hivatva feloldani.
A műfaj rajongói igazán nem csalódhatnak a jubileumi Sziget Party Aréna felhozatalában, hiszen a világ legjobbjai pörgetik majd itt a lemezeket ellátogat többek között Budapestre Angliából a Drum n Bass stílus úttörője Goldie és a raver-guru Blame, Satoshi Tomiie Japánból, és a világ egyik legaktívabb és legfelkapottabb producer Dj-, Timo Maas Németországból.
Woody Allenről a kritika gyakran úgy vélekedik, hogy pályája nem egyenletes színvonalú, legutóbbi munkái egy megfáradt, szenilis zseni krónikus beszédkényszeréből fakadnak, s mivel újat mondani már nem tud, csupán a régi sikerek egyre hervatagabb utánérzéseit gyarapítja. Scoop, azaz Füles című új munkája adta az ötletet arra, hogy alaposan visszatekintsünk eddigi pályájára.
Megmondom én, miért vagyok ilyen szerencsétlen: a kommunisták miatt. Mindenki jobb, mint a kommunisták voltak. Ezek a gazemberek tették tönkre az életemet. Ezeknél még a nácik is jobbak.
Már hat deci bor szívódott föl kopasz fejébe. A vastag szemüveglencse hatalmas, zavarodott golyóbisokká nagyítja komor szemeit. Arca ráncaiban hosszasan taglalt, sikertelen életének keserűsége.
Ma veszi kezdetét a Veszprémi Nyári Fesztivál a Városi Művelődési Központ rendezésében. Koncertek, előadások, valamint vásár is várja a kikapcsolódni vágyókat.