Még keresik az idős ember éjszakai rablóját

Még keresik a balatonfüredi rendőrök egy június 12-én késő este történt rablás elkövetőjét. Az ismeretlen 23.20 óra körül arcul ütött egy idős férfit a balatonfüredi Borcsa Étterem mellett található kerékpártároló előtt, majd a kezéből kitépte autóstáskáját, benne 33 ezer forint készpénzzel és iratokkal. A rabló a hajóállomás felé menekült.

Rekorder Gyulafirátótról!

A Pöttyös Gyereknap Programot idén második alkalommal szervezték meg az egyik legkedveltebb hungaricumot gyártó vállalat munkatársai: a fogyasztók jóvoltából országszerte ajándék Pöttyös Túró Rudikhoz jutottak a kórházak gyermekosztályain fekvő gyerekek. A lelkesedés minden előzetes várakozást felülmúlt, az akció sikeréhez hozzájárulók közül az egyik legnagyobb adakozókedvet egy Gyulafirátóti gimnazista tanúsította.

Csupa rokon az egész világ

- írás az mszp.hu-ról -

Az elmúlt hónapokban többször szóvá tettük, hogy Veszprémben – hatalomra jutása óta – az új többség nyílt zsákmányszerző hadjárata zajlik. Amit az iskola-igazgatók megválasztásánál meghiusított a kollégák bátor kiállása és az ellenzék, azt a gazdasági társaságok és a Polgármesteri Hivatal sokkal zártabb és kiszolgáltatottabb világában senki sem akadályozhatja meg. A jobboldal veszprémi regnálását a 2006-os önkormányzati választások óta rokonaik, barátaik és üzletfeleik gátlástalan nyomulása kíséri.

Bivalypörkölt Bor Józsi módra

- sok embernek -

Ha nagyobb mennyiséget főzhet az ember fia, mindig egy kellemes bizsergés veszi birtokába, az elqrás izgalmatos veszélye mindig feldobja a szakácsot! Ezért kellenek a nyugtatók… Használjunk természetes anyagokat!

Egyszer már főztem 150 főre marhapörit, ehhez képest ez a szerény negyvenfős trakta még szerénynek is mondható. Ama ominózus 150 fős főzést a rendező Bor Józseffel követtük el anno a Hegedűs a háztetőn veszprémi bemutatójára, ő mutatott oly huncutságokat akkor, amelyeket most is bevetek, ezért neveztem el a bivalypörköltet róla.

A szórólapok helye

- mert így a legjobb -

A magyar lakosság több szempontból is két nagy csoportra osztható: pl. nők – férfiak, lúdtalpasok – nem lúdtalpasok, alkoholisták – nem alkoholisták, Index Veszprém olvasók – nem Index Veszprém olvasók, reklámújságokat kedvelők – reklámújságokat utálók. Nos, íme a reklámújságokat utálóknak egy jó példa arra, hogy miként szabaduljanak meg a marketingipar szennyétől.

Rekordmennyiségű pályázat érkezett

Volt, aki a kicsit is megköszönte

A városi önkormányzat civil koncepciójában rögzíti, hogy évente legalább egy alkalommal pályázatot ír ki a városban tevékenykedő civil szervezetek támogatására. Erre idén 8,4 millió forintot különítettek el. Az első félévre szóló támogatásokról májusban döntött az önkormányzat, az elosztás nem minden pályázó szerint történt helyesen. Péterné Rózsa Mária tanácsnokot kérdeztük, mi alapján döntöttek.

Oldalak