Többezer sánta

Milyenek a zarándokok?

Megcsináltam az El Caminót, 28 napig gyalogoltam Saint-Jean Pied de Portból Santiago de Compostellába úgy 800 kilométert többezredmagammal árkon-bokron át, hogy végül megérkezzek Szent Jakab sírjához. Nem is tudom, hol kezdjem. Mondjuk, a közepén. Ott, hogy kikkel hozza össze az embert a sors, ha vándorútra indul ezerféle nemzet fiaival egy idegen országban.

Nem kell

- a szemét -

Az emberek többsége utálja kiüríteni a postaládából a reklámújságok, prospektusok, felhívások, ajánlatok tömegét, amely szemét ráadásul összekeveredik a fontos levelekkel, úgyhogy egyenként kell kiszemezgetni a papír anyagú mocsokból a valóban lényeges küldeményeket – és bizony a csekkeket. Hogy ez velünk ne történjen meg, használjuk az alábbi kis cetlit.

Színről színre

- avagy az idei vegyes vágott -

Itt a nyári szünet – nem csupán az iskolákban, de a színházakban is. A Petőfiben idén különösen kietlen lesz az uborkaszezon, hiszen a nyári terveknek megálljt intett a pénz helyén keletkezett vákuum, aminek szívóerejéről „fizikusaink” még vitatkoznak, de hogy szívás lesz, az tuti: nekünk, közönségnek első körben az, hogy elmarad a Goldoni-bemutató. Az évadra tervezett öt nagyszínpadi viszont nem maradt el, így legalább van mit értékelni…

Örüljetek gyerekek, mert ismét itt a Kabóciádé!

14. Kabóciádé és Bábdramaturgia Konferencia (június 19–24.)

A tavalyi tapasztalatokból okulva idén is lesznek újítások a fesztivál megvalósításában. Három helyszínen zajlik a programok nagy része: az Óváros téren, a Tűztorony alatti téren és a Megyei Közművelődési Intézet udvarán (és az épületben). Az Óváros téren a fesztivál megalkotói mesevárost rendeznek be egy nagy sátorban.

Mobiltelefonos csalók

Két mobiltelefon feltöltő kártyás csalás kapcsán tettek bejelentést. Pápán egy középkorú nő arról értesítette a rendőrséget, hogy kedden kora délután az egyik szolgáltató munkatársaként férfi hívta fel, mondván, nyer másfél millió forintot, ha vesz négy darab háromezer forintos feltöltő kártyát.

Professzorok beszélgetnek

Magyarország a hivatásunk címmel Dr. Nagy Attila professzor beszélgetőpartnere Dr. Csókay András idegprofesszor lesz a Padányi Bíró Márton Gimnázium tornatermében.

Az Óvári Ferenc Baráti Kör, az Új Kor Egyesület, a Juventus Egyesület, a KÉSZ, az MKDSZ és a Védegylet Veszprémért Egyesület rendezvénye június 15-én, pénteken este hat órakor kezdődik.

Oldalak