A Veszprém Megyei Közművelődési Intézet és az erdélyi Bodvaj Egyesület nemzetközi konferenciát szervez június 18.-22. között Veszprémben. A konferencia címe: Határokon át Nemzetközi Konferencia Kulturális vidékfejlesztés az Európai Unióban, kiemelve a LEADER+ Programot.
Dr. Horváth Zsolt országgyűlési képviselő fogadóórát tart Barnagon június 21-én, csütörtökön 17 órakor a Polgármesteri irodában, 18 órakor pedig a mencshelyi Polgármesteri hivatalban.
- az év (közép-dunántúli régió-beli) önkéntes csoportja -
Nem rendőrök, nem kuverosok, nem mentők, nem fogyasztóvédők, mégis vigyáznak a rendre: kik Ő-k? Nem kordagyurik, nem bohócok, sem népművelők, mégis csinálják a hangulatot: Ő-k kik? Emesével és Sögével beszélgettem.
Az önmegismerés útja a kommunista párttól a bitófáig
Nagy Imre 56-os szerepvállalása, illetve újratemetése által a kommunizmus elleni harc jelképévé, hősévé vált. Pedig érdemes felidézni így a halálának emléknapján a politikai történések és azok továbbgondolása mellett azt az erkölcsi tartást és morális személyiségrajzot, ami az alapját, erejét adta az 1953 és 1958 közötti tevékenységének. Azt az utat, amin keresztül Nagy Imre a kommunista pártegyház hűséges kiszolgálójából egy emberarcú, a közért dolgozó politikus, szuverén ember lett.
Kerékpárút-hálózat fejlesztési program a közép-dunántúli régióban
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a mai napon társadalmi egyeztetésre bocsát 20, júliusban induló pályázati konstrukciót. Az uniós források felhasználását koordináló ügynökség elsősorban olyan szervezetek és intézmények véleményére számít, amelyek hitelesen képviselik az adott szakterületet, társadalmi csoportot, vagy területi egységet. Az Ügynökség a pályázatok összefoglalóit honlapján is közzéteszi minden érdeklődő számára. Az ott megadott címen bárki javaslattal élhet, vagy véleményt mondhat.
A Veszprém Index folytatja Mérce című rovatát, melyben várjuk szavazataikat.
Aktuális kérdésünk:
Ön szerint mikor szakít az SZDSZ az MSZP-vel?
Amennyiben ötletük van, hogy milyen téma kerüljön a szavazásba, kérjük, írják meg azt nekünk a veszprem@index.hu, illetve a veszprem.szerk@index.hu címen.
Akadnak pillanatok, amikor az ember csak úgy kibeszélné magát. Csak úgy bele a nagyvilágba. Akár két muskátli apropóján keresztül. Mint ahogy azt az alábbi példa is mutatja.
Porga Gyula alpolgármester negyedik ízben invitálta a város jövőképéről való együttgondolkodásra Veszprém kulturális életének prominenseit múlt szerda délután a Pannóniába illetve (az eddigiekhez hasonlóan) most is egy szűkebb kör volt közvetlenül érintett, az amatőr művészeti vezetők. Az apropó a párbeszéd éve, a téma a város kulturális jövőképe, vagyis hogy a különböző részterületek képviselői hogyan látják jelenlegi helyzetüket, és hova szeretnének eljutni a jövőben.
Odüsszeiánk egyes szakaszai homályosak maradnak (hitelfelvétel és -folyósítás bonyodalmai, birtokbavétel csúszása, papírok szublimálása az ügyvédnél stb.), de legyen ez szándékos lustaság. Ugorjunk arra az alapvetően pozitív élményre, amikor első saját lakásukat büszkén, mégis félve járják be az új tulajdonosok az eladó teljes kiköltözése után.