Pöcörödik a nap, összementek a szoknyák a tavaszi nagymosásban, mélyül a dekoltázs, itt egy fűszál, ott egy faszáll
Bár már foglalkoztam ezzel a témával ITT többek között meg a salátákkal is (ITT meg ITT, hogy teljes legyek), nem bírom ki, és megosztom veletek eztetet!
Először is kockázzunk fel három kígyóubit meg három fej vereshagymát. Sózzuk meg alaposan, tegyük félre,
Néhány éve egy okos politikus néni olyat talált mondani, hogy az interneten alig van használható információ, és mindenki csupán pornóképek nézegetésére használja. Nem becsülve le az internet napi pornóadag hozzájutásához nyújtott segítségét (amiért nem mondhatunk elégszer köszönetet), ki kell mondanunk, hogy a fenti megállapítás égbekiáltó baromság. Vitába szállni épp ezért felesleges, ám soha nem árt, ha bemutatunk sok-sok ellenpéldát. Mint mondjuk, hogy mit tegyen egy diák, ha a jogairól akar infót szerezni a neten.
Avagy hogyan unjuk magunkat halálra Krakkóban egyedül
Kaptam egy egyhónapos ösztöndíjat Krakkóba. Igaz, hogy háromra pályáztam, nem is véletlenül, de csak ennyi lett belőle. Valójában már ott gyanút kellett volna fognom, hogy mintegy két hónappal csúszott az eredmény kihirdetése a lengyelek hibájából. Ezért kapott mindenki csak egy hónapot, vélhetően. Na, de ekkor még fogalmam se volt arról, mi vár rám.
Ismét eljött a falu a városba, és furcsa módon pont ez teszi igazán városivá a hangulatot Veszprém közepén. Fiatalok és idősek, egyedül vagy hangos csoportokban ücsörögnek a padokon, beszélgetnek, vagy éppen csendesen merengenek egy-egy pohár bor társaságában akár késő éjszakáig is. Ha ilyenkor vetődik turista errefelé, bizonyosan irigyel minket. Ilyenkor
Párás, eső utáni reggel, vakító ragyogás. Fél hét van. Ennél gyönyörűbben nem is kezdődhet a nap. Isteni színjáték. Az ember agya tele napi kétségekkel, elmaradásokkal, körülötte pedig a mennyország. Serkentő illatok, festői színek, a természet művészete.
Most 4-én rendezték meg az RH-t Debrecenben, immár sokadszor. Erhá, csak így lazán. Álljon itt az RH honlapjának intrója, amely talán a legjobban visszaadja e két betű jelentését: RH két betű, de aki itt él keleten az aszfalt dzsungelben, az tudja hogy mit is jelent az; Romlott Hazai! 98-ban indult, azóta is kitartunk, legalább kéthavonta egyszer, hogy a helyi arcok New Yorkra vagy épp Marseille-re bólogassanak hosszú blahzal tekeredve.
A járművek néhol munkaeszközként, néhol sportszerként jutnak szerephez, mivel a két tevékenység a fejlődés mozgatórugója és a létezése a kezdetektől fogva összekapcsolódik. A Veszprémi Off-road Club idén egy jótékonysági terepjárós találkozót szervez, melynek bevételével a Veszprémi Állatkert működését kívánja segíteni.
A Gizella Napok ünnepi programsorozat fő eseményeit rendezik a hétvégén Veszprémben. Kiállítások, táncgála, előadások, koncertek várják a kikapcsolódni vágyókat.
Jamie Winchester és Hrutka Róbert Giret Gáborral kiegészülve ad koncertet a Várkertben május 12-én, szombaton este.
Jamie és Hrutka több mint tíz éve zenél Magyarországon. Számos zenekarban megismerhette már őket a közönség, de a film- és reklámvilág berkeiben sem ismeretlen a nevük.